Jászkunság

2021.11.13. 15:30

Hatéves korukig az ösztönök vezérlik a gyerekek cselekedeteit

Az érzelmek világa nehezen megfejthető, még annak ellenére is, hogy a gyermekek viselkedését elsősorban a legkülönbözőbb fajtái befolyásolják. Hatéves korukig ugyanis cselekedeteiket az ösztönök vezérlik. Krajnyákné Csorba Fanni szolnoki viselkedéselemzővel, a Rajzolt lélek kártyák és Érzelemnapló megálmodójával az érzelmi intelligencia fontosságáról beszélgettünk.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

– Magát az érzelmet eleve nem lehet kizárni az életünkből, ezzel születünk, a működésünk alapját adja egészen hatéves korunkig, a viselkedést is ez irányítja – szögezte le a beszélgetés elején Krajnyákné Csorba Fanni, szolnoki viselkedéselemző.

– Gondoljunk bele, hogy érezzük magunkat, amikor dühösek vagyunk – vetett fel egy példát. – A szívünk felpörög, a gyomrunk összeszorul, megjelenik más egyéb testi tünet is. Tanulási folyamat, hogy az ember meg tudja ezeket különböztetni és meghatározhassa, mit érez pontosan.

Így válnak szabályozhatóvá a test reakciói.

A gyermekek esetében a szülő feladata, hogy külső szabályozóként az érzelmek beazonosítását megerősítse. Sokszor már a felismerés is problémába ütközik, arról nem beszélve, felnőttként sem egyszerű szavakba önteni az adott emóciót.

A szolnoki viselkedéselemző által megálmodott Rajzolt lélek kártyajáték is pont ezt a folyamatot segíti.

– Saját tapasztalat is, hogy egy óvodás gyermeknél a „Mi történt veled?, Kivel játszottál ma?” kérdésekre nehezen kap választ a szülő. A konfliktushelyzetet tovább fokozza és generálja a feszültséget, amikor az édesanya észreveszi, hogy az óvodai közösségbe kerülve, például új szokásokat vesz fel a csemetéje. „Zsizseg”, de szavakkal nem tudja kifejezni, mi történt, akkor valahogy szóra kell bírni. Ez a korosztály leginkább játékkal és rajzzal kommunikál – emelte ki.

Bánat, öröm, csalódottság, félelem. Az oktató jellegű kártyákon a legfőbb érzelmek tűnnek fel. A használata során olyan történetek is felszínre kerülnek, amire egyéb esetben, a szürke hétköznapokban nincs mód.

– Felnőttre, gyerekre egyaránt igaz, hogy másról szívesebben sző mesét, ám minden történet magából a mesélőből indul ki. Játék során figyelve a legkisebbeket, ki lehet hámozni a legfontosabb gondolatokat, amik őket foglalkoztatják. Gyerekek esetében a „Mitől érzi magát magányosnak?” kérdésre, de még a félelmeinek tárgyára is könnyebben fény derülhet így – magyarázta az előnyöket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában