segítség

2021.11.26. 17:28

Jótékonysági sütivásárt tartottak Szolnokon Ádám Atiért

Linzerek, muffinok, pogácsák és egyéb aprósütemények sorakoztak pénteken a Hild téren felállított standon. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ előtt ugyanis jótékonysági sütivásárt tartottak. A befolyt összeget Ádám Ati gyógykezelésére fordítják majd.

P. Pusztai Nóra

A fejlődés folyamatosságának biztosításához újabb gyógykezelésre van szüksége Ádám Atinak.

– Az életünk részei a tónusos rohamok, amik a kis izmokat húzzák össze. Sajnos nem telt még el egyetlen egy nap sem ezek nélkül, ám az utóbbi időben sűrűsödtek. Ha kevés a roham, jól fejlődik Attila, ha viszont sok, akkor az agya arra fókuszál, hogy kipihenje magát. Kaptunk egy új gyógyszert, amit Magyarországon most engedélyeztek, de látjuk, hogy az átfogó terápia jelenti a legnagyobb segítséget – mondta Kiss Ágnes, Ádám Ati édesanyja.

Korábban már Németországban is jártak, ott az orvosok műtétet ajánlottak, de míg erre nem kerülhet sor, addig is folyamatosan fejleszteni kell az agyat.

Ágnes azt is elmesélte, az elmúlt heteik legnagyobb szenzációja, hogy Ati megtanulta kinyitni a kilincset, ami számára egy különösen összetett feladat.

Az utasításokat megérti a fiú, az agy sérülése miatt a kivitelezéssel akadnak problémák, minél többször gyakorolnak, annál jobban berögződnek a mozdulatok.

– Eljutottunk az Apróka Fejlesztő Központba, egy éven át tartó kezelésre és az orvosi csapat által összeállított vitamincsomagra gyűjtünk jelenleg. Ez utóbbira azért is van nagy szükség, hiszen a gyógyszerek, amiket Ati szed vagy a vesén vagy a májon át szívódnak fel és a vékonybél szakasza is rövidebb, ezeket a szerveket védeni kell. A komplex terápia költsége négymillió forint – emelte ki az édesanya.

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ előtt tartott jótékonysági süteményvásár bevételét erre a kezelésre fordítják majd, ahogy a közösségi oldalon, licitre bocsátott tárgyat árusításából befolyó összeget is.

A sütik eladásából befolyt összeget Ati gyógykezelésére fordítják
Fotó: Mészáros János

– Tudom, valószínűleg Ati sosem lesz egészséges, de nem hagyhatom, hogy élete végig kiszolgáltatott állapotban legyen. El kell juttatni odáig, hogy önellátó lehessen. Kis lépésekkel haladunk, ez az utunk. Viszont az előrehaladáshoz szükségünk van az emberek támogatására. Hiszek benne, hogy léteznek csodák! Mi van, ha öt év múlva lesz egy orvosi feltalálás, ami teljesen meggyógyítja? Én sem adhatom fel! – hangsúlyozta Ágnes.

Ezek is érdekelhetik