Két karcagi szaktekintély is aranydiplomát kapott

– Gyermekkoromtól pedagógusnak készültem, történelem–latin szakra jelentkeztem Debrecenbe – kezdte történetét dr. S. Kovács Ilona. – Az első év után felvettem még a néprajzot is, ahol Gunda Béla professzortól rengeteget tanultam, de a latin is nagyon izgalmas volt Borsák István professzorral. Történelem–latin szakos tanári és néprajzos-muzeológus diplomával kerültem a tatai múzeumba. Megszületett a kislányom, a férjem is elhelyezték, így a kunszentmiklósi gimnáziumban tanítottam, majd évekig a Néprajzi Múzeum kutatója voltam.

A magyar pásztorművészettel foglalkoztam, kiállítást is rendeztem belőle, amit elvittem Lipcsébe is.

Másik emlékezetes kiállításom Kőrösi Csoma Sándorhoz kötődik. 1984-ben doktoráltam, nagy fájdalmam, hogy a disszertációm a tiszántúli szarufaragásokból még nem jelent meg könyvben – mondta a szakember, aki évekig dolgozott a Népi Iparművészeti Tanácsban, majd a karcagi Népművészeti Háziipari Szövetkezet elnöke volt, közben szakközgazdász diplomát szerzett.

A szövetkezet után egy budapesti gimnáziumban tanított.

– Vérbeli történészként a múltból rengeteg információt hozok, és mindent összeépítek. Nyugdíjasként szülővárosomban szeretném visszaadni ezt a rengeteg információt

– tette hozzá dr. S. Kovács Ilona, aki a Nagykunsági Népművészek Egyesülete elnökeként könyveiben a kun kapuknak a kun hímzésnek is emléket állított, most is két könyvön dolgozik.

– Hároméves korom óta élek Karcagon, itt is tanultam – vette át a szót Löki Lászlóné. – A gimnáziumban nagyon jó kémia- és fizikatanárom volt, az az igazság, hogy vegyész szerettem volna lenni, de olyan nagy volt a túljelentkezés, hogy a tanári szakot próbáltam meg. Gondoltam, később átjelentkezem. Nem lehetett, de nem bántam meg – vallotta be Löki Lászlóné, aki diploma után a karcagi ipari iskolába került a férjével.

Később a kollégiumban dolgozott, végül nyugdíjazásáig a gimnáziumban.

– Nagyon furcsa volt visszamenni tanítani egykori tanáraim közé, izgultam hogyan fogadnak, de mindenki nagyon nagy szeretettel volt irántam – emlékezett a tanárnő, aki igyekezett megszerettetni a diákokkal tárgyait. A legnagyobb kihívás a fizikában volt, mert az akkori egészségügyi szakközépiskolában kötelező érettségi tárgy volt.

– Nem vették könnyen a lányok az akadályokat, de közösen megbirkóztunk vele. Örömet okozott mindig egy-egy tehetséges diák.

Kezdőként sok azonos korú kolléga volt a gimnáziumban, de érdekes módon a legjobb barátnőm volt osztályfőnököm, Mikoláné Terike lett. Tanítványaim közül többen követtek a pályán, remélem ők is megtalálták a kémia-fizika szépségét. Büszke vagyok lányaimra, az idősebbik Debrecenben dolgozik gyógyszerkutató vegyészként, a kisebbik közgazdaságit végzett, ő Siófokon lakik. Unokám gyógyszerészhallgató Debrecenben.

Az aranydiploma átvétele nagyon szép, méltóságteljes pillanat volt, örök élmény marad.

A diplomáim mellett legnagyobb szeretettel őrzök két oklevelet diákjaimtól. Ezek az Év tanárnője és a Magna Charta Humánum, azaz a leghumánusabb pedagógus címek – mutatta büszkén a tanárnő.