Galériával

2021.11.18. 17:28

Kiváló tanulóit jutalmazta a nevelőszülői szolgálat Szolnokon

Idén először a Kiválóság díjjal a jó tanulmányi eredmény elismerése volt a cél.

P. Pusztai Nóra

Jó tanulóit köszöntötte a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató csütörtökön. A szervezet fontos feladatának tartja, hogy támogassa azokat a gondoskodásában – nevelőszülőknél, vagy otthonokban – élő gyermekeket, akik valamilyen területen példaértékű munkát végeznek.

Idén először a Kiválóság díjjal a jó tanulmányi eredmény elismerése volt a cél, ezért az előző tanév végén felhívást tettek közzé a felső évfolyamos tanulók és középiskolások számára.

– Közel hatszáz gyermekről gondoskodunk a nevelőotthonokban illetve a nevelőszülőknél. Közülük huszonegy tanuló átlaga érte el a 4-est, de akadtak közöttük kitűnők is. Az apróságokból összeállított ajándékcsomag mellett tizenöt és ötvenezer forint közötti, egyszeri rendkívüli zsebpénzt is kaptak a diákjaink – fejtette ki Szalai Beáta, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató területi igazgatója.

A tizenegyedikes Ignácz Krisztina több mint másfél éve él a szolnoki nevelőotthonban. A tanulás szempontjából sem könnyű időszakon van túl.

– Nem volt egyszerű a digitális oktatás, de kihozom magamból a legtöbbet, amit tudok. A történelem, az angol és a magyar érdekel, de az egyik szakmai tantárgyamat, az általános élelmiszert is kedvelem. Már most is szakácsnak tanulok, szeretnék ebben a szakmában elhelyezkedni – mondta Krisztina. Hozzátette: a lakásotthonban tíz fiatallal él együtt, ám arra is van lehetősége, hogy megteremtse a nyugodt tanulás körülményeit.

A Tiszaföldváron élő Odor Ádámot is a kiválóságok között jutalmazták. A hetedikes fiú kedvenc tantárgyai a biológia, fizika és kémia. A jövőben a kereskedelmiben, Krisztinához hasonlóan szakácsnak szeretne továbbtanulni.

– Csak tanulni kell, az a hasznos, hiszen a tanulást sosem vehetik el tőled – vélekedett a fiatalember.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában