közgyűlés

2021.11.25. 17:28

Nem lesz éves parkolóbérlet, több ösztöndíjat kapnak az elsőévesek Szolnokon

A koronavírus garantáltan távol marad a szolnoki közgyűlés csütörtöki üléséről. A városházi esemény előtt ugyanis a képviselők ingyenes COVID-tesztelésen vehettek részt, az eredmény pedig mindenkinél negatív lett. A közgyűlésen döntés született többek között hitelfelvételről, a szolnoki felsőoktatásban tanuló hallgatók támogatásáról, újabb ivóvíz-rendszer fejlesztését célzó projekt indításáról, több városi fejlesztésről, de a jövő évi parkolóbérletek sorsáról is.

Kovács Berta

Közgyűléssel egybekötött közmeghallgatást tartottak Szolnokon a Városházán

Fotó: Nagy Balázs

Az ülés előtt közmeghallgatás tartottak, ahol a lakosok közérdekű témában kérdéseket tehettek fel, problémákat vethettek fel, illetve javaslatokat fogalmazhattak meg.

Kérdésként felmerült, hogy milyen tervek vannak a Magyar Rádió egykori épületével a jövőben, igazak-e-a szárnyra kapott hírek, hogy le akarják bontani és parkolóházat építeni.

Szalay Ferenc polgármester hangsúlyozta, hogy nem a város tulajdona, hanem állami ingatlan, de keresik a jövőbeni funkcióját. Például lehetne itt egy történelmi emlékpontot létrehozni, vagy zenei tehetséggondozásnak adna helyet. Ha döntés születik, a városlakók arról tudni fognak.

A Tisza Szálló sorsa is változatlanul foglalkoztatja az embereket,

amely szintén nem a város kezében van. A Véső úti Strandfürdőbe sokan járnak a belvárosból, és felvetült, hogy legalább a téli hónapokra meg kellene oldani a buszos megközelítést, akár a meglévő járatok betérésével. A polgármester ígérte, utánanéznek, miként használhatnák a megoldásig az úszni járók az Arénát.

A közgyűlésen több közérdeklődésre számot tartó kérdésben is döntés született. Az előzetes kalkulációk szerint az önkormányzatnak a jövő évi likviditás menedzseléséhez 2022. január elsejétől megújított folyószámla-hitelkeret igénybe vételére lesz szüksége. Ennek oka, hogy a bevételek nem változó ütemben érkeznek be, viszont a város kiadásait fizetni kell, a hitellel biztosítható, hogy ne legyenek fennakadások. Másfél milliárd forint hitelfelvételről született döntés, ezt a bevételek beérkezésekor visszafizetik.

Jövő évre az NHSZ nem forgalmaz éves és féléves parkolási bérleteket.

A döntés hátterében a pandémia áll, az elmúlt években ugyanis kétszer is ingyenessé tették a parkolást, ami konfliktusokat keltett az éves díjat kifizetők oldaláról. Döntöttek 17 kihasználatlan parkolóautomata megszüntetéséről is.

A helyi közösségi közlekedéssel kapcsolatban is döntések születtek. A város megkezdte a tárgyalásokat a szolgáltatást biztosító Volánbusz Zrt.-vel a jövő évet illetően. A pandémia miatt az utazók száma visszaesett, de az üzemeltetési költségek számottevően nőttek, így a Volánbusz veszteségtérítési igénye is jelentős mértékben nő.

A szolnoki felsőoktatásban résztvevő szolnoki és megyei hallgatókat a 2022/2023-as tanévben is támogatják a Szolnok Hazavár Programon belül.

Debreceni Egyetem vezetőségével folytatott egyeztetések alapján a következő tanévre 20 millió forint támogatási keretösszeg erejéig ösztönzik a szolnoki képzési helyen tanulókat. A jövő tanévre felvételt nyert elsőévesek ösztöndíját 20 ezer forintról 40 ezerre emelik. A Szolnok Város Jövője Közalapítványon keresztül az érintettek kollégiumi elhelyezését is támogatják.

Folytatódik a Szolnok és Reutlingen önkormányzata közötti megállapodásban a művészcsere program. A Szolnoki Sportcentrumot nemrégiben kiemelt vidéki sportszervezetté minősítették, így 220 millió forint állami támogatást kapott. Ennek köszönhetően kevesebb működési támogatásra tart igényt, az összeget átcsoportosítják olyan fejlesztések finanszírozására, mint a szandai réten lévő raktárhoz bekötőút létesítése, a Véső úti Strandfürdőbe napvitorlák beszerzése, és egyéb beszerzések. A Városi Sportcsarnokba tervezett új mobil lelátó beszerzése helyett pedig a tetőt szigetelik, megszüntetve a további beázásokat.

Egy újabb ivóvíz rendszer fejlesztését célzó projekt indításáról is döntöttek, 100 millió forint értékben.

A képviselők döntöttek a Bajcsy-Zsilinszky úton épülő speciális bölcsőde megépítéséről és a Szandaszőlősön a Munkácsy úti orvosi rendelő felújításáról. A rendelőnél vérvételi pontot is kialakítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában