Esemény

2021.12.21. 19:45

A folyamatban lévő, illetve a jövőre induló beruházásokról tájékoztattak Karcagon

A Városházán sajtótájékoztatón jelentette be a már folyamatban lévő és a jövőre induló fejlesztéseket Szepesi Tibor polgármester és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő.

Daróczi Erzsébet

Szepesi Tibor polgármester (balra), mellette pedig F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő

Forrás: Daróczi Erzsébet

– Év végén nagyon jó hírekkel szolgálhatunk a karcagiaknak és a Karcag környéki lakóknak, hiszen soha nem látott mértékű fejlesztések, beruházások valósulnak meg a városban a következő időszakban. Néhány beruházás már elkezdődött, van, ami a tervezés szakaszában tart, van, ami január-februárban kezdődik és van, amelyik tavasszal már be is fejeződik. 

Olyan mennyiségű beruházás, fejlesztés zajlik, amelyre nem volt példa az elmúlt tíz-húsz akár harminc évben sem.

– Szepesi Tibor polgármester úrral együtt hozzá kezdtünk a tervezésekhez, nagy segítségünkre volt Varga Mihály pénzügyminiszter úr, az önkormányzat, dr. Fazekas Sándor miniszter úr, tehát a karcagi csapat összeállt, s a csapat munkájának megvan az eredménye. Azt gondolom, hogy minden karcagi örül majd a megvalósuló fejlesztéseknek – mondta F. Kovács Sándor.

– A jövő évi fejlesztéseket kezdjük a legnagyobbal, hiszen olyan sportcsarnok-beruházást jelentettünk be, amely Karcag sportéletét, de mondhatom azt, hogy turisztikai és gazdasági életét is hosszú távra, évtizedekre meghatározza majd, hiszen ez a sportcsarnok fejlesztés egy olyan multifunkcionális épület lesz, amely több szinten is segíteni fogja a városban és a környéken élőket. 

Nyilván a legfontosabb feladata a sport, de emellett olyan kulturális és gazdasági rendezvényeket is meg lehet majd tartani, amely azt gondolom mind az itt élők, mind a járás, de akár a megye életét is befolyással lesz 

– jelentette ki Szepesi Tibor. 

– A Liget úti Sporttelep is egy komolyabb beruházás keretében újul meg, ahol nemcsak a sportpálya, hanem a mellette lévő területek, így az Erdei tornapálya és a hozzá kapcsolódó erdőrészletek, illetve a fürdő előtti Erzsébet liget is teljesen átalakul. Elindul a milánói pavilon építése, amely várhatóan másfél éven belül elkészül, illetve a mellette lévő további fejlesztések is. 

– Elkészült a kerékpáros pálya, amely várhatóan év elején nyitja majd meg kapuit a nagyközönség számára. A játszótérnek folyik a közbeszerzési eljárása, s amely a környék, a járás talán legnagyobb játszótere lesz. Tehát ezek azok a fejlesztések, amelyek a sportéletet, a szabadidős sportolási tevékenységet, a kultúrát, a játék lehetőséget, a családok mindennapjainak pihenését szolgálják majd az Erzsébet ligetben, a Liget úti Sportpályán, illetve a Szentannai Református Középiskola szomszédságában megépülő Sportcsarnokban – sorolta a polgármester.

– Aki Karcagon jár, az láthatja, hogy nagyon sok minden megújul a városban, hiszen parkolók, kerékpárutak épülnek és a régieket felújítjuk. Már folyik a Madarasi úti kerékpárút felújítása és a húsz évvel ezelőtt épült Kisújszállási kerékpárútra is ráfér egy nagyobb javítás. Ennek a teljes mértékű felújítása a jövő év elején megtörténik, amire szükség is van, hiszen az egyik legnagyobb forgalmú kerékpárút a városban. A közlekedési fejlesztéseknél nem állunk meg a kerékpárutak építésével, felújításával, hiszen látjuk azt, hogy szükséges a közúthálózat rendbetétele is, tehát azokat az utakat, amelyek felújításra szorulnak, fokozott figyelemmel kísérjük. 

A legfontosabb azoknak a parkolóknak az elkészítése, amelyek a közlekedésbiztonságot, a városlakók kényelmét szolgálják, így folytatjuk azt a parkoló felújítási programot, amelyet idén elkezdtünk. 

– Elsőként várhatóan a Posta melletti kerékpáros és autósok számára is nagyon fontos parkoló készül majd el, folytatjuk a Városháza körüli parkolók kialakítását, illetve a piac környékének rendbe tételét, hiszen a kerékpárút megépítésével az ottani parkolók is átépítésre szorulnak. A zártkerti utakkal kapcsolatos munkálatok is folytatódnak majd, hiszen nagyon sok területen azok az útalapok, amelyek a kertek megközelítését szolgálták, tönkrementek. Egy másik pályázatnak köszönhetően az északi és a déli városrészen is útalappal fogjuk ellátni azokat az utakat is, amelyeket idén még nem sikerült befejezni. Mindez lehetővé teszi majd, hogy mindkét városrészen a házhoz menő kukás szemétszállítás legkésőbb május végére megvalósul – ígérte a városvezető.

– Örömhír és nagyon sokan vártak Karcagon, hogy beinduljanak a munkahelyteremtő beruházások, a 4-es számú elkerülő, a szolnoki elkerülő szakasz átadása februárban megtörténik, amelynek köszönhetően már 40 kilométer távolságban lesz Karcagtól a négysávos főút. 

Budapest megközelítése sokkal gyorsabb lesz. 

– A város körzeti képviselőivel egy olyan programot dolgoztunk ki a legutóbbi testületi ülésünkön, amellyel a szennyvíz rákötéseket szeretnénk segíteni. Több évvel ezelőtt már volt hasonló program, ennek alapján és a jelenlegi gazdasági helyzetünket, költségvetésünket alapul véve, sikerült megoldanunk azt, hogy mindenki, aki a szennyvíz-gerinchálózatra szeretne csatlakozni, annak egy kedvezményes konstrukciót dolgoztunk ki. 

Ez azt jelenti, hogy 50 ezer forintos kezdő befizetéssel, amely gerincvezeték hozzájárulást jelent, s 200 ezer forint további költséggel minden háztartásba be tudjuk vezetni a szennyvízvezetéket. 

– Természetesen azok az utcák sincsenek elfelejtve, ahol még nem épült meg a szennyvízgerinc-vezeték, hiszen az elkészült engedélyes terveket pályázatból sikerült finanszíroznunk, s ez lehetőséget biztosít arra, hogy további kormányzati támogatáshoz jussunk, amiből tudjuk fedezni a hiányzó gerincvezetékek megépítését és a szennyvíztelep felújítását. Bízom abban, hogy ez a támogatás Karcag részére megérkezik a következő évben, ami azt jelenti, hogy olyan szennyvízhálózattal rendelkezünk majd, amely minden igényt kielégít. 

– Természetesen nemcsak a szennyvíz hálózatunkat szeretnénk fejleszteni, hanem a közvilágítást is. Erről is döntött a képviselő-testület legutóbbi ülésén. Itt is keressük azokat a lehetőségeket, amelyek megtakarításra adnak lehetőséget a jelenleg elavult rendszerrel kapcsolatban, és ezekből a megtakarításokból tudjuk fedezni a közvilágítás korszerűsítését. 

A tárgyalások előrehaladottak, remélem, hogy év elején ez a korszerűsítés is megkezdődhet. 

– mondta Szepesi Tibor.

– Nemcsak Karcag városa erősödik, hanem a magyar gazdaság is. Így lehetőségük van arra, hogy a jövő évben minden nyugdíjas megkaphassa a 13. havi nyugdíjat, a gyermeket nevelő családok a személyi jövedelemadók visszatérítést kapják meg, februárban a fegyveres testületek a féléves fegyver pénzt, és azt látom, hogy a béremelések, a juttatások szempontjából Magyarország előre halad és nem hátra – fogalmazott F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában