Változás

2021.12.19. 19:50

Felértékelődött a home office lehetősége a Jászkunságban is

Az elmúlt időszak járványügyi helyzete átrajzolta a munkavállalói elvárásokat is. Ahol erre lehetőség van, a dolgozók szeretnék, ha otthonról is dolgozhatnának. Ez a tényező döntő lehet már az álláskeresésnél is, amivel fontos a munkaadóknak is számolni, különösen akkor, ha nehezen tudnak munkatársakat találni. 

Kovács Berta

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Egy közelmúltban az internethasználók körében végzett kutatásból kiderül, a munkavállalók szeretnének hibrid munkarendben, vagyis az irodából és otthonról is dolgozni. Erre mind gyakrabban kérdeznek rá az állásinterjúkon is.

A válaszok alapján a résztvevők több mint háromnegyede a hibrid munkavégzés valamilyen formája mellé tette le a voksát. A megkérdezettek fele heti 2-3 napot töltene otthon és az irodában. Legtöbben azt választanák, hogy két napot otthonról, hármat az irodában dolgozzanak. A válaszadók harmada egyébként eleve is részint otthonról végzi a munkafeladatait.

A megkérdezettek 41 százaléka szerint a hibrid munkavégzés hatékonyabb is lehet annál, mintha kizárólag az irodában dolgoznának, hiszen vannak olyan feladatok, amiket elmélyültebben képesek otthonról elvégezni a munkavállalók.

Mind a dolgozók, mind a cégek egyetértenek abban, hogy a hibrid munkavégzés nagyobb teret ad a munka és a magánélet jobb összehangolására, kevesebb idő megy el a munkahelyre történő utazgatással, így a szabadidő is könnyebben tervezhető.

A hibrid munkavégzésnek ugyanakkor hátránya is lehet: a kevesebb személyes találkozás miatt a csapatok kohéziója csökkenhet.

– Nálunk csak eleinte okozott némi fennakadást, amikor a járvány miatt home office-ba kényszerültünk – árulta el Judit, egy pénzügyi területen dolgozó csoport tagja. 

– Furcsa volt megszokni, hogy a napi megbeszélést és értekezletet cseten, majd videokonferencia formájában intéztük. Nem mindenkinek volt otthon kamerája sem. Utána rájöttünk, mennyivel könnyebb így a napi időbeosztás. Nem kell adott időpontra bent lenni a cégnél, napközben úgyis mindenki a saját tárgyalásait intézte, munkaidő vége felé se kellett megint bemenni az irodába, hogy felvigyük az adatainkat a rendszerbe. egy csomó üresjárati idő felszabadult a végén. Egyedül az új kolléga betanítása volt körülményes home office-ban. Nagy örömünkre, a pandémia után is megmaradt a vegyes munkavégzési lehetőség, a hangsúly nem a jelenléten, hanem a teljesítményen van – emelte ki a pénzügyi tanácsadó.

– A fiatalok könnyebben adaptálják ezt a munkavégzési formát, ha lehetőséget kapnak rá. ez a korosztály sokkal rugalmasabb – osztotta meg tapasztalatait Ádám Csaba, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) megyei nagykövete. 

Ádám Csaba, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) megyei nagykövete

Fotó: Nagy Balázs

– A járványhelyzetben különösen jól jön a munkavállalóknak, ha tudtak hazulról is dolgozni, például ha a otthon kell maradniuk, mert a gyerek karanténban van. Az informatikai munkakörökre pedig egyébként is az a jellemző, hogy nem egy adott időpontban kell végezni, nincs kötve napi szinten a munkaidő kezdetéhez és végéhez, így rugalmasan szervezhető az időbeosztás. A dolgozó akár esténként is végezheti a feladatait, az a fontos, hogy időre elkészüljön velük. 

A fiatal korosztályba tartozó munkáltatók is sokkal rugalmasabbak ilyen téren, főleg az említett informatikai területeken, ahol még előnyös is az otthoni munkavégzés. 

– Van azonban olyan szakmaréteg, ahol nem megoldható a home office, például boltokban az eladók nem tudnak otthonról tevékenykedni, ahogy a gyári munkások sem. A munkahelyek méretét tekintve, a nagyvállalatoknál is sokkal nehézkesebb megoldani az otthoni munkavégzést, mint a kisvállalkozásoknál, mivel sokkal zártabb rendszerben dolgoznak, az informatikai biztonságra pedig nagy hangsúlyt kell fektetni. De például egy üzletlánc termékmenedzsere, kereskedője, aki egyébként napi kapcsolatban van a beosztottjaival, munkatársaival, sem tud olyan könnyen dolgozni otthonról, mint egy kisvállalkozás munkatársa, aki a neten kereskedik, tartja a kapcsolatot a partnereivel.

Ádám Csaba azt is elmondta, az állásra jelentkezőknél is tapasztalják a home office iránti igényt. 

Ha a potenciális munkaadó ezt felajánlja, azt nagyon pozitívan értékelik. Azért is előtérbe kerül ez a munkavégzési forma, mivel mostanában sok fiatal vállal gyermeket, és szeretnének a családdal is minélt több időt együtt tölteni. Home office esetén ez adott, miközben a feladatait is ellátja az illető. Az otthoni munkának viszont megvan az a veszélye is, hogy az illető nem tervezi meg jól a napjait, lazán áll a kérdéshez, és időre nem készül el a munkával.

Nem minden vállalkozásnál jöhet szóba ez a lehetőség

Dr. Lits József, a VOSZ megyei elnöke azt hangsúlyozta, hogy az otthoni munkavégzés lehetősége a munkaköröknek csak kisebb hányadát érinti.

– A nagy vállalkozások, a multik át tudják hidalni a gazdasági változások nyomán fellépő nehézségeket, azt is, ha válság van és jelentősen lecsökken a bevétel, azt is, ha a fellendülés nyomán új munkavállalókat kell felvenni, hogy ki tudják elégíteni a megrendelői igényeket. A kicsik viszont könnyen tönkremennek, ha nem tudnak megfelelni a változások okozta kihívásoknak. A mikro- és kisvállalkozások közül sokan megszenvedték a járványidőszakot, és ahol meg lehetett oldani az otthoni munkavégzést, nagy könnyebbség volt, hogy nem kellett bezárniuk. A home office tehát előnyös lehet, de azért ez egy szükségmegoldás, a maga hátrányaival – vélekedett a VOSZ-elnök.

Dr. Lits József, a VOSZ megyei elnöke

Fotó: Mészáros János

Sokan élnek a lehetőséggel

Elterjedt a távmunka hazánkban is a világjárvány hatására. Tavaly májusban mintegy 750 ezren dolgoztak otthonról legalább alkalmanként, de még jelenleg is több százezer dolgozó élhet e lehetőséggel. Számukra jó hír, hogy a távmunkával kapcsolatban is törvényi szintre emelte a veszélyhelyzet idejére hozott kormányrendeleti intézkedéseket az Országgyűlés. A rugalmas szabályozás is hozzájárul a munkahelyek védelméhez, új munkahelyek teremtéséhez.

A törvényi szabályozás értelmében a munkáltatónak és a munkavállalónak változatlanul munkaszerződésben kell megállapodnia a távmunkavégzésben és a részbeni távmunkavégzésben is. Csökken a távmunka adminisztrációja is. Az ebben a formában dolgozók jövő januártól akár havi 20 ezer forint átalánydíjat kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségekre. A munkavégzés helye a módosuló munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon megválasztható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában