Közmeghallgatás

2021.12.02. 13:58

Komoly problémákat okoz az illegális szemétlerakás Jászapátin

A fiatalok helyben maradásának ösztönzése, az utak rossz állapota és az illegális hulladékelhelyezés is téma volt a minap tartott közmeghallgatáson, Jászapátin. Elsőként a polgármester számolt be az eredményekről, majd a képviselők ismertették az elmúlt egy évben végzett munkájukat.

Illés Anita

Forrás: Illsuztrációfotó / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Pájer Antal Művelődési Házban rendezett közmeghallgatás és testületi ülés a tervezett napirendi pontok bővítésével kezdődött.

Farkas Ferenc polgármester kezdeményezésére a képviselő-testület új napirendi pontként vette fel és döntött a hármas számú felnőtt háziorvosi körzetre vonatkozó előszerződés hatályának meghosszabbításáról, illetve a körzet tartós helyettesítéssel történő ellátásáról. A beszámolók sorát a városvezető kezdte, aki elöljáróban ismertette a 2021-re megfogalmazott költségvetési alapelveket.

Mint mondta, az önkormányzat büdzséjét minden évben úgy készítik el, hogy a kötelező feladatok teljes körű ellátása mellett még önként vállalt feladatokat is tudjanak teljesíteni. Hangsúlyozta, hogy

igyekeznek minden pályázati forrást megragadni, ezeket pedig fejlesztési terveikhez igazítják.

A városvezető szólt az idén lezárult projektekről, melyek között kiemelte az ipari és logisztikai park fejlesztését, a Dósa-kúria és a Perlaky-ház rekonstrukcióját, a szegregált lakókörnyezetben élők életminőségének javítását, a strandon megvalósult csúszdaparkot és a fiatalok helyben maradását ösztönző programokat.

A hallgatóság a jelenleg folyamatban lévő és a jövőben tervezett beruházásokat is megismerhette a beszámolóból. Ilyen például a humán kapacitások és helyi közösségek fejlesztése a Jászapáti járás településein, valamint a Jászapáti Egyesített Szociális Intézmény korszerűsítése, bővítése, illetve a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

Az önkormányzat a TOP Plusz programban egyebek mellett a Pájer Antal Művelődési Ház energetikai korszerűsítésére, a vásártér és a temető környékének fejlesztésére és a Táncsics útra tervezett kerékpárút építésére tervez pályázni. A képviselők is számot adtak az elmúlt egy évben végzett tevékenységükről, majd a lakosok a megoldásra váró problémákkal kapcsolatban fogalmaztak meg kéréseket, javaslatokat.

Az egyik hozzászóló felvetette, hogy megdöbbentően sok illegális hulladékot helyeznek el a dűlőutak mentén. Hiába számolta fel az önkormányzat, újra és újra termelődik a szemét.

A fiatalok helyben maradásának további ösztönzésére merült fel az a javaslat, miszerint az önkormányzat újabb ingatlanokat vásárolhatna, újíthatna fel lakhatásuk támogatására.

Panasz érkezett a belterületi kátyús utakra. Az észrevételekre reagálva Farkas Ferenc elmondta, hogy az önkormányzat egy pályázat keretében huszonnyolc helyrajzi számról szállíttatta el az illegális hulladékot. Felhívta a figyelmet a szemét legális elhelyezési lehetőségeire a Regio-Kom Kft. telephelyén. Arról is tájékoztatott, hogy a város hét ingatlant újított fel fiatalok számára, és keresik a további pályázati lehetőségeket. Ezenkívül ösztöndíjjal, képzésekkel is segítik a fiatalokat.

A közmeghallgatáson részt vett Pócs János országgyűlési képviselő is, aki szintén válaszolt a felvetésekre, tájékoztatta az érdeklődőket többek között a folyamatban lévő jászsági útfejlesztésekről is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában