szolnok / galériával

2021.12.01. 14:17

Megjelent az ötödik osztályos zsidó hittankönyv is

A könyvbemutatót szerdán tartották a Szolnoki Galériában.

Mészáros Géza

Szolnokon mutatták a zsi hitközség új tankönyvét.

Fotó: Nagy Balazs

Mindössze három hónap megfeszített közös munka után elkészült a tervezetten nyolcrészes sorozatból az általános iskolák ötödik osztályos kisdiákjai számára szóló izraelita hittankönyv ötödik része.

Az ünnepélyes könyvbemutatót szerdán tartották a Szolnoki Galériában, az egykori zsinagógában. Az esemény a hanuka-, illetve az advent gyertyáinak közös meggyújtásával vette kezdetét, miután a két vallási ünnep kezdete idén egy napra, az elmúlt vasárnapra esett.

Dr. Róna Tamás főrabbi, valamint Győri Péter Benjámin evangélikus esperes a lobogó gyertyalángok mellett mondtak rövid emlékbeszédet a fények és a felszentelés ünnepéről, illetve a várakozás és az eljövetel időszakáról. Ezt követően Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ Közép-magyarországi területi csoportjának elnöke, Rusvai Károly önkormányzati képviselő és dr. Róna Tamás mondtak köszönetet elöljáróban a megjelentetést évek óta biztosító kormányzati támogatásnak és a tankönyv szerzőinek.

Az első négy kötetet Róna főrabbi még Nógrádi Gergellyel, az ötödik osztályosat pedig már Vasadi Péterrel és Galuska László Pállal közösen írták és állították össze. Rajtuk kívül dr. Mezei Mónika történelemszakos tanár, Csikós György grafikus és Majoros Gyula bábművész munkáját illette szóbeli tisztelet.

Az ünnepélyes könyvbemutató rendhagyóra sikeredett: az eseményre meghívott és műsort is adó fiatal hangszeres zenehallgatók, illetve tíz-tizenegy éves kisiskolások felé villámkérdéseket intéztek a felszólalók. Így téve a célközönség számára interaktívvá és érdekessé a sajtótájékoztatót.

Az ünnepi beszédek emlékeztették a hallgatóságot a zsidóság tragikus korszakaira és persze örömeire, ünnepeire is. A felszólalók mindegyike hangsúlyozta, a bibliai történetekből, az ó- és újszövetségből egyaránt tanulni lehet, például azt is, hogy az ember hitét nem lehet megölni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában