Tájékoztatás

2021.12.03. 19:30

Pócs János: egymilliárd forinttal nőtt Jászberény adóbevétele

A városvezetés Jászberényben adóemeléssel akarta kezdeni az évet, ám a kormány ezt nem engedte.

Illés Anita

– A kormány döntése értelmében több fontos területen lép előre Magyarország január elsejétől – emelte ki Pócs János a képviselői irodában tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

A Jászság országgyűlési képviselője összegezte azokat az intézkedéseket, amelyekkel a Fidesz-KDNP vezette kormány a járványhelyzet miatt kialakult gazdasági és egészségügyi válságot kezeli. Hangsúlyozta, hogy a baloldali vezetés korábban a gazdasági válság idején megszorításokat vezetett be.

– Ezzel szemben a jelenlegi kormány fejlesztette a kórházakat, megemelte az egészségügyi dolgozók bérét. Ebben a nehéz helyzetben több ezer milliárd forintot fordítottunk a gazdaság újraindítására, egyedülálló családtámogatási rendszert dolgoztunk ki és ezer milliárd forinttal csökkentettük az adókat – mutatott rá a kormánypárti honatya.

A nyugdíjprémium, a 13. havi nyugdíj, a minimálbér emelése vagy a 25 év alatti fiatalok jövedelemadó-mentessége mellett fontos pillérként említette a családi adóvisszatérítést is. Szólt arról is, hogy

a városvezetés Jászberényben adóemeléssel akarta kezdeni az évet, ám a kormány ezt nem engedte.

– Az idő a kormányt igazolta, hiszen a város adóbevétele az előző évhez képest egymilliárd forinttal nőtt – összegezte.

Ezek is érdekelhetik