Közmeghallgatás

2021.12.16. 11:20

Sok bosszúságot okoz az elkészült kerékpárút Besenyszögön

A napokban, a művelődési ház nagytermében tartott közmeghallgatáson Balogh Zoltán polgármester az elmúlt év beruházásairól is beszélt. A gondolatai elején visszatekintett a korábbiakra, hiszen a fejlesztések egy része már akkor megkezdődött. A legjelentősebbek közül kiemelte a bölcsőde építését, a sport és közösségi központ korszerűsítését, valamint a szociális konyha kialakítását.

P. Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció/Kiss Annamarie

Balogh Zoltán elmondta, a Napsugár bölcsőde tavaly szeptemberre készült el, összesen kétszázhatvanhét millió forintból épült. A kétcsoportos, huszonnyolc férőhelyes intézmény berendezési tárgyait, udvarrendezését is fedezte az összeg. Hasonló támogatásból alakították át az egykori téesz irodát, a tetőtérben sport- és szabadidő tevékenységeknek helyet adó termeket létesítettek. Időközben a négyszáz adagos szociális konyhára is szükség volt, erre a célra ugyancsak több mint kétszázhúsz millió forintot költöttek.

A legnagyobb konfliktust a kerékpárút kiépítése okozza a városban, melyet ugyancsak idén kezdtek használni a Besenyszögön élők. A biztonságosabb közlekedés érdekében a Damjanich és Jászladányi úton végig elkészült az aszfaltos szakasz. Ám mivel az egykori járda helyét immár biciklisek is használják, megszaporodtak az ellentétek. 

A közmeghallgatáson a lakosok közül többen a szerintük nem megfelelő felfestésről és használatról is szót ejtettek. 

A hivatalos jelölés szerint a kerítéstől távolabbi szakasz a kerékpárosoké, míg a közelebbi a gyalogosoké, ezzel elkerülve, hogy a biciklisek elsodorják a kapun kilépőket. Ezt a szabályt viszont többen nem tartják be. 

A problémára válaszolva Balogh Zoltán magyarázta: a kereszteződésekben szükséges a kerékpárút folytatásának újrafestése, ezzel egyidőben árajánlatot kér az önkormányzat a hosszanti csíkok felfestésére is, hogy a későbbiekben megelőzzék a hasonló eseteket.

– A legfontosabb, hogy a városunk közlekedési hálózata megváltozott, amelynek használatát mindenkinek meg kell tanulni. A biztonságos körülmények megteremtésében ez játszik kulcsszerepet – fogalmazott, majd tovább sorolta a megvalósult beruházásokat.

– Az önkormányzat tulajdonában lévő épületeket energetikailag korszerűsítettünk, a hivatal földszintje is új padozatot, egyéb burkolatot kapott – tette hozzá.

A jelenleg zajló legnagyobbként az orvosi szolgálati lakás építését említette, mely jövő nyárra készülhet el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában