Súlyos csapást mért a koronavírus a besenyszögi Boros családra

A koronavírus egyik pillanatról a másikra borította fel a Boros család életét. István, az édesapa még november elején lett beteg és bár egy hét után úgy tűnt, hogy jobban van, pár nappal később mégis mentő vitte kórházba.

– Emlékszem, egy szerdai nap volt, amikor már magától fel tudott kelni. Lezuhanyozott, megborotválkozott, úgy érezte, hogy javul az állapota, bár én láttam rajta, hogy nincs minden rendben – emlékezett vissza férje utolsó otthon töltött napjára Judit.

István a következőkben teljesen legyengült, a véroxigén szintje mindössze ötvennyolcra esett vissza.

– Az volt a legaggasztóbb, hogy nem tudtam ébreszteni, a kezébe adott bögrét sem tudta megtartani. Akkor már a gyógyszereket sem tudtam beadni neki, addig egy köhögéscsillapító enyhítette a tüneteit. Egy ismerős orvos javasolta a vér oxigénszintjének vizsgálatát,mikor mondtam neki az eredményt közelte: azonnal hívjak mentőt, nem is haboztam tovább. A diszpécser végig tartotta a vonalat és kérdezgetett a férjem légzéséről – küzdött könnyeivel az édesanya.

Még aznap a súlyos fogyatékkal élő Noémi is kórházba került, hasonló tünetekkel. Ő napról napra javult, míg édesapja állapota továbbra is életveszélyes volt. 

A nagylány kilábalt a betegségből, István szervezete viszont nem volt elég erős, hogy megküzdjön a vírussal. A cukorbeteg és magas vérnyomással élő férfi, kétoldali tüdőgyulladással két héten át volt lélegeztetőgépen, majd szervezete végül feladta a harcot. Három lánygyermeke maradt félárván.

A huszonöt éves Noéminél tíz évvel ezelőtt agysorvadást állapítottak meg, Judit és férje úgy döntöttek, hogy nem adják intézetbe, hanem szerető családi körben gondozzák. Ám így István fizetéséből boldogultak, az ápolási díj ugyanis igen csekély.

– Autószerelő volt, egy rövid ideig a közelmúltban dolgozott kamionsofőrként is, de nem bírta, hogy olyan sok időt töltött távol tőlünk, így munkahelyet váltott, néhány hónapja helyezkedett el egy helyi vállalkozásnál, úgy tűnt minden rendben van, tervezgettük a jövőt – mondta.

István a konyhában is szívesen sürgölődött. 

– Mindig spagettit csinált, sondorgatta a tortellinit, keverte a paradicsomszószt, gyúrta a pizzatésztát, nagyon jó ember volt, nagyon szeretett minket – tekintett ki a szobából Judit.

A család anyagilag is nehéz helyzetbe került. Bár akadnak állami támogatások, a mindennapi kiadásaik igen magasak.

– Alig kétszázezer forintból kell gazdálkodnunk hónapról hónapra. És a házon még kétmillió forint hitel is van, nemrégiben újítottuk fel. A törlesztőrészlet havonta ötvenezer, ahogy ilyenkor a fűtés is majdnem annyi – vette sorra a kiadásokat Judit. Hozzátette: ráadásul Noémi ételérzékeny, így az ennivaló is többe kerül, mint egy átlagos családban. Eddig úgy voltak vele, hogy azt a pénzt, amit utána kapnak, azt rá költik, most egy fürdetőszékre gyűjtöttek volna.

– Van, hogy összezuhanok, mert félek, nem akarom, hogy a gyerekek lássák a helyzet kárát. Nem tudok elmenni dolgozni, mivel Noémi folyamatos felügyeletre szorul. Még azért is szólni kell neki napközben, hogy igyon. Mivel nagyon rossz az egyensúly érzéke, még a mosdóba sem tud kimenni egyedül – mesélte elkeseredetten.

Judit leginkább azért aggódik, hogy a legkisebb, most tizenegyedikes lányának taníttatási költségeit hogyan tudná majd fedezni. 

– Ügyesek a gyerekek, a legkisebb is mondta, hogy munkát vállal az egyetem mellett, hogy boldoguljon, de minden segítség jól jön – emelte ki Boros Judit.

Minden segítség jól jön!

Amennyiben tud segíteni a Boros családnak, utalással a következő számlaszámra teheti meg.

Számlaszám: OTP 11773456-07559299

Közlemény: adomány