Jászkunság

2021.12.05. 15:30

Veszélyeket rejthetnek az ünnepi fényfüzérek

Elkezdődött az adventi időszak, melynek egyik egyre elterjedtebb hagyománya, hogy nemcsak a közterek, hanem az otthonok is ünnepi díszbe öltöznek a különféle fényfüzéreknek és világításoknak köszönhetően. Akár kül-, akár beltéren használjuk ezeket, érdemes körültekintőnek lenni a vásárlás során.

Czakó Nóra

Minden esztendőben fokozottan ellenőrzi a fényfüzéreket a fogyasztóvédelmi hatóság. A szakemberek tapasztalatai szerint a karácsonyi kínálat minden évben újabb árucikkekkel bővül, ezért minden esztendőben kiemelt figyelmet fordítanak erre a területre.

Tavaly például az Innovációs és Technológiai Minisztérium ötvenhét különböző fajtájú, hálózati feszültségről működő díszvilágítási füzér és dekorációs célú világítástechnikai termék laboratóriumi vizsgálatát végezte el. A gyártmányok több mint harmada felelt meg az előírásoknak, ami jelentős javulásnak számít a korábbi esztendő adataival összevetve. A kifogásolt termékek esetében azonban többnyire nemcsak egyetlen hiba fordult elő, hanem akár hat-hét is.

Kültérre csak gumi szigetelésű vezetékkel ellátott füzér kerüljön!
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivataltól megtudtuk, hogy tavaly is sor került megyénkben a díszvilágítási fényfüzérek ellenőrzésére és termékbiztonsági vizsgálatára. A levett minták biztonságosnak minősültek, és megfeleltek az előírásoknak. Az azt megelőző évben, vagyis 2019-ben is csupán egy esetben találtak kifogást a megvizsgált fényfüzérek esetében.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztálya minden évben fokozottan ellenőrzi a díszkivilágítást tartalmazó lámpatesteket, füzéreket, műfenyőfákat, ugyanis a rosszul kialakított, vagy rosszul üzemelő termékek tűzveszélyesek lehetnek. Az idei ellenőrzés már elkezdődött és egészen december végéig tart.

– Különös gondossággal járjunk el a fényfüzérek, karácsonyfaizzók, világító dekorációs eszközök vásárlásakor – hívta fel a figyelmet a megyei kormányhivatal.

– Célszerű ezeket az árucikkeket szaküzletekben, illetve megbízható boltokban megvásárolni. Kizárólag magyar nyelvű használati utasítással rendelkező terméket válasszunk, és győződjünk meg arról, hogy a vezeték elég vastag, a hálózati csatlakozója kellően stabil. A megvásárolni szánt terméken legyen feltüntetve legalább a gyártó neve vagy védjegye, a termék azonosító jele vagy száma, valamint a legfontosabb műszaki adatok.

Bátran vegyük a kezünkbe a megvásárolni kívánt terméket, és alaposan nézzük meg!

– A díszvilágítási füzérek minden egyes alkatrészén kell lennie jelölésnek, mint például típusjel, modellszám, műszaki adatok. Kültéren csak olyan füzér helyezhető el, melynek címkéjén megtalálható az IP44-es, vagy ennél magasabb számú jelölés. Ha a füzér címkéjén csak egy üres ház szimbólum látszik, akkor azt csak beltéren szabad használni. Fontos, hogy nyitott csatlakozóaljzatot tartalmazó füzért soha sem szabad kültéren felszerelni, az oda szánt díszvilágítási füzérek vezetékeinek szigetelése ugyanis csak gumiból készülhet!

Éjszakára kapcsoljuk le az égőket!

Németh Ádám megyei katasztrófavédelmi szóvivő is azt tanácsolja, hogy lehetőleg műszaki szakboltból, ellenőrzött üzletekből vásároljunk fényfüzéreket, ne pedig gépjárművek csomagtartójából és hasonló gyanús helyekről.

– Az utóbbiak esetén ugyanis általában nem adnak nyugtát, bizonylatot, vagyis ezek a berendezések nem garantálják a biztonságos működést, így bármikor előidézhetnek problémákat – világított rá a szóvivő. – Amikor fényfüzért vásárolunk, keressük a termékeken az európai uniós előírások megfelelőségét igazoló CE-jelzést. Emellett nagyon fontos, hogy amikor álomra hajtjuk a fejünket, ne hagyjuk bekapcsolva a fényfüzéreket, mert nem biztos, hogy olyan működési időre vannak tervezve, hogy kibírjanak egy egész éjszakát – tette hozzá a főtörzsőrmester.

 

Ezek is érdekelhetik