Jászkunság

2022.01.17. 11:30

A fekete párducos hírekre kattintottak leginkább olvasóink múlt héten

Nem találtak párducra utaló nyomokat Szolnoknál, alig két óra alatt hét autó hajtott át a piroson a szajoli kereszteződésben – többek között ezek is szerepeltek az elmúlt hét legolvasottabb hírei között.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Múlt héten kedden számoltunk be hírportálunkon arról, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának egyik munkatársa még hétfőn a fekete párduccal kapcsolatos bejelentés helyszínén járt. Elmondták, hogy a nyomokat megtalálták, el is vezették az állathoz, melyet egyértelműen fekete színű házi macskaként azonosítottak.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében drónfelvétel is segíti a közlekedési szabálysértők kiszűrését, és ezáltal a balesetmegelőzést is. Leginkább a dinamikus jogsértések, úgy mint előzés, záróvonal átlépés, tilos jelzésen való áthaladás felderítését célzó eszközt január 12-én Szajolnál használták a rendőrök. A hét tilos jelzésen áthaladó sofőr 50.000-50.000 forint közigazgatási bírságot, valamint 8-8 büntetőpontot kapott.

Kisebb pánikot keltett a megyében az a videó, ami Szolnok határában készült január 9-én, vasárnap délután egy fekete, nagytestű macskaféléről. Többen is azt gondolták, hogy a december közepén Kiskunhalas környékén látott fekete párduc bukkant fel a Jászkunságban.

A Szegedi Ítélőtábla jogerőre emelte a rákóczifalvai sorozatgyilkos büntetőügyében a Szolnoki Törvényszéken tavaly nyáron hozott első fokú ítéletet, mivel szerintük a vádlott esetében nincs arra remény, hogy valaha is a társadalom hasznos és törvénytisztelő tagjává váljon. A férfi 2017. december 23-án egy, 2018. február 19-én pedig két emberrel végzett Rákóczifalván.

2018. Helyszínelnek a rendőrök a Dózsa György úton

Forrás: Archív/Mészáros János

Új csomópontot építenek a szolnoki Hetényi Géza Kórháznál. A munkálatok jelzőlámpás forgalomirányítás mellett zajlanak majd. A tervezési feladatok, hozzájárulások újbóli beszerzése, illetve a tervek felülvizsgálata márciusig tart majd. A földmunkák várhatóan márciusban indulnak, nyáron az új útburkolatot és a szegélyeket alakítják majd ki, ősszel pedig további aszfaltozási munka, közvilágítás és forgalomtechnika kiépítése valósul meg.

Forrás: info.szolnok.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában