Kincsek

2022.01.16. 19:55

A szolnoki Értéktárba került a Sorkatonai Múzeum

Az elmúlt esztendőben egyetlen elemmel bővült a szolnoki értéktár. A helyiek által évtizedek óta Hemónak, illetve Kiegnek nevezett Táncsics utcai épületben található és a magyar honvédelem történelmét látványosan felvonultató Hadkiegészítési Szakgyűjtemény – Sorkatonai Múzeum 2021-ben bekerült a város által az utókornak megőrzendő kincsek közé.

Mészáros Géza

Nagy István Péter, a szakgyűjtemény vezetője (balról) és Molnár János alezredes, a Hemo/Kieg parancsnoka a kiállítás egyik termét mutatja

Forrás: Mészáros János

Dr. Horváth László, a Szolnok városi Értéktár Bizottság elnöke számolt be hírportálunknak arról, hogy a pandémia idején érthetően kevesebb ajánlás érkezett a testülethez, ám a Táncsics utcai katonamúzeumra tett javaslatnak a bizottság tagjai egyöntetűen örültek és el is fogadták az ajánlást. Sőt, mi több, a pozitív közgyűlési döntést követően a közeljövőben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárnak is eleme lesz a honvédségi szakgyűjtemény. 

A javaslatot Molnár János alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka, azaz a Hemo/Kieg főnöke tette meg, hiszen a parancsnokság épületében rendezték be közel tizenhét éve a Sorkatonai Múzeumot, vagy Hadkiegészítési Emlékkiállítást, ki hogy ismeri. Mert a hivatalos megnevezése legalább olyan hosszú, mint az intézmény elnevezéséé, amelyben helyet kapott.

Amikor az országgyűlés 2004. november 3-án, 136 éves hagyomány után megszüntette a békeidőben alkalmazott sorozás és sorkatonai szolgálat intézményét, és leszerelt az utolsó sorkatona is, Somkutas Imre ezredesnek, a megyei hadkiegészítő parancsnokság akkori parancsnokának az az ötlete támadt, hogy egy állandó kiállítással lenne illendő adózni a nagy múltú sorkatonai szolgálat emlékei és azok előtt, akik a hazát szolgálták háborúban, békeidőben, adott esetben természeti katasztrófák idején. 

Az „Én is voltam sorkatona” nevet viselő kiállításnak, mint szakgyűjteménynek eredetileg a budapesti Hadtörténeti Múzeum adott volna helyet. 

A kiállítás anyagát a szolgálat 136 évének különböző történelmi korszakait illusztráló dokumentumokból, különféle, a sorkatonasághoz kapcsolódó tárgyi emlékekből, katonai felszerelésekből, fotókból állították össze. 

Az állandó tárlatnak végül Szolnok adott végleges helyet, amely azóta – például a Múzeumok éjszakája elnevezésű évente megrendezett rendezvénysorozatnak köszönhetően – helyi látványossággá, mi több, idegenforgalmi attrakcióvá, turisztikai úticéllá nőtte ki magát.

– A Hadkiegészítési Szakgyűjtemény/Sorkatonai Múzeum 2005. július 15-én, a megyei hadkiegészítő parancsnokságok megalakulásának 50. évfordulója alkalmából nyílt meg, mely az akkori MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság épületének harmadik emeletén kapott helyet – mesélt a kezdetekről is Nagy István Péter tartalékos főhadnagy, a szakgyűjtemény vezetője.

– A gyűjtemény két állandó kiállításnak, valamint időszaki és képzőművészeti kiállításoknak ad helyet. A tárlat megtekintését javasoljuk a tanuló ifjúság történelmi ismereteinek bővítéséhez, a katonai oktatáshoz, valamint a hagyományőrző-, társadalmi- és katonai szervezeteknek – tette hozzá.

– A Csak az jöjjön katonának... című Sorkatonai Emlékkiállítás látogatói közel 400 négyzetméteren, kilenc kiállítóteremben ismerhetik meg a magyar hadkiegészítés 1715 és 2004 közötti történetét, illetve betekintést kapnak a sorkatonai szolgálat 136 évébe, a toborzás történetébe. A kiállítás ismereteket nyújt a hadkiegészítő parancsnokságok kialakulásáról, a személyügyi, szociális, érdekvédelmi és kegyeleti feladatokról, valamint a katonai igazgatás és hadkiegészítés feladatairól. Képet kap a látogató a sor- és tartalékos katonai szolgálatról, a harckészültségről, mozgósításról és a területvédelemről. A kiállítás megeleveníti a Magyar Honvédség és a katonai élet jellemzőit a különböző korokban. 

A „Katonai életképek” című állandó gyűjteményes kiállítást a honvédségi pályázatokon részt vevő hivatásos képzőművészek műveiből állították össze. A több mint 50 festményből álló tárlat a Magyar Néphadsereg 1952 és 1988 közötti időszakát eleveníti fel. 

– A múzeum kijárati folyosórésze ad helyet – mindig valamely fontos történelmi eseményhez kapcsolódva – az időszaki kiállításoknak. Például az első világháború „Nagy Háború” 100 éves jubileumára emlékezve mutatta be a múzeum Szolnok egykori házi ezredének, a Császári és Királyi 68. gyalogos sorezrednek a történetét – foglalta össze az értétárba került Sorkatonai Múzeum kincseit és látványosságait Nagy István Péter.

Kortalanul látogatják a korok emlékeit

A múzeumot évente átlagosan több mint 2500-an keresik fel. A látogatók nagyon széles korosztályt ölelnek fel. Megfordulnak itt az aktív és az öreg katonák, az általános- és középiskolások, de óvodai csoportok is rendszeres vendégek. Az ország különböző területeiről, a Honvéd Kadét, ma már KatonaSuli program iskoláinak tanulói és a honvédelmi alapismeretekből érettségiztető pedagógusok is állandó látogatói a múzeumnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában