Galériával

2022.01.26. 19:00

Átadták a több mint félmilliárd forintból felújított Karcagi Járási Hivatalt

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatalát 570 millió forintos költségvetési forrásból újíttatta fel a hivatalnak otthont adó Karcag Városi Önkormányzat. A beruházás hivatalos átadása szerdán volt.

Daróczi Erzsébet

Forrás: Daróczi Erzsébet

Forras: Daróczi Erzsébet

– 2019-ben merült fel önkormányzatunk részéről az a gondolat, hogy a rendőrség helyén méltó elhelyezést biztosítson az önkormányzat a Járási Hivatalnak. Az épület felújítására nyújtott be önkormányzatunk támogatási igényt a Belügyminisztériumhoz, a Kormány részéről kapott közel 570 millió forintból pedig megvalósíthattuk ezt – mondta beszédében Szepesi Tibor polgármester. 

A város első embere elmondta, harminc kormánytisztviselő dolgozik a megújult környezetben, folyamatosan kapcsolatot tartva a szakterületeken dogozó kollégákkal és az ügyfelek fogadása is méltó körülmények között történhet.

Dr. Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára beszédében arról szólt, hogy országos szinten is nagyon fontosnak tartja a Kormány az ügyfélbarát és szolgáltató jelleg megvalósítását a járási és kormányhivatalokban.

– Az is fontos, hogy mindezt a kollégák modern környezetben tudják megtenni. Közös cél, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtsuk a legmodernebb környezetben és ezzel valósítsuk meg az ügyfél-és szolgáltatásbarát közigazgatást országos szinten. Jelenleg 310 Kormányablak van és 21 Okmányiroda, de Kormányablak program keretében a jelenlegi okmányirodákat átalakítják Kormányablakká, ahol 2500 ügyet intézhetnek az oda betérő ügyfelek. 

A Kormányablak hálózattal párhuzamosan az online intézhető ügyek körét is folyamatosan bővítjük. 

– Karcagon most avattunk egy felújított hivatalt, az idei évben két ingatlanfejlesztése kerül még sor a megyében, az egyik a műszaki vizsgáló állomás felújítása, a másik pedig a Családtámogatási és Rehabilitációs Főosztálynak otthont adó épület felújítása. Országos szinten is folytatjuk a felújítást. Éves szinten a Miniszterelnökség 4-5 milliárd forint összegben újít fel, korszerűsít 20–40 ingatlant – 

- A térség szempontjából egy fontos folyamatnak része ez a mai karcagi átadás - fogalmazott F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. A volt rendőrkapitányság épületében kapott helyet az új hivatal. A megújult épületben az ügyfelek fogadása, kiszolgálása a 21. századi körülmények között fog zajlani, s én magam is tapasztaltam, hogy az okmányirodában gyors, szakszerű a munka és pillanatok alatt el lehet az okmányokat intézni, de azt gondolom ez így van bárhol, az országban minden Kormányablakban szakszerű és gyors kiszolgálás várja az ügyfeleket.

Dr. Fazekas Sándor kormánybiztos szerint az elmúlt 150 év legjelentősebb közigazgatási infrastruktúra fejlesztési programja zajlik Karcagon. 

Ennek keretében újult meg a Városháza földszinti traktusa, ahol a Karcagi Járási Hivatal központját korszerű körülmények között helyezték el. A 21. századi technikát igénybe véve lehet itt a karcagi és járásbeli lakosoknak ügyeket intézni. Az itt dolgozó harmincfős járási hivatali kormánytisztviselői kar is méltó körülmények között tudja ellátni feladatát. Az 570 millió forintos beruházás illeszkedik abba a sorba, ahogy régebben a volt Tigáz épület lett átalakítva járási hivatali épületté. Épült egy új rendőrség, hamarosan a városháza belső felújítása is befejeződik, illetve kezdődik egy bírósági-ügyészségi épület felújítás, bővítés - mondta a kormánybiztos.

A beszédek után Szepesi Tibor polgármester jelképesen átnyújtotta a karcagi Járási Hivatal felújított épületrészének kulcsát Hodos Julianna járási hivatalvezető részére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában