Eszköz

2022.01.26. 12:22

Megérkezett a várva várt új traktor Tiszavárkonyba

Múlt héten megérkezett a településre az a várva várt traktor, amit az önkormányzat a Magyar Falu Programnak köszönhetően szerezhetett be.

Kovács Berta

Az új traktor a polgármesteri hivatal udvarán pihen

Forrás: Beküldött fotó

Az új traktor a polgármesteri hivatal udvarán pihen

Forras: Beküldött fotó

A község még a tavalyi évben nyújtott be pályázatot kommunális eszközök beszerzésére. A száz százalékos támogatottságú pályázaton elnyert 13 millió forintból még az ősszel megvásárolták a fűnyírót, a traktornál azonban az engedélyek beszerzése kapcsán megnőtt az átfutási idő, így azt csak most tudták leszállítani a településnek. 

A munkagéphez tartozik rézsű mulcsozó, szárzúzó, sorközművelő tárcsa és tolólap is, ami összetett munkálatokat tesz lehetővé.

– Nagyon örültünk a gépnek, jó hasznát vesszük a közterületeink rendben tartásánál – hangsúlyozta Hegedűs István polgármester, aki korábban is hangoztatta, hogy a megcsappant közfoglalkoztatotti létszámmal nehezen birkóznak meg a számottevő zöldterület rendezésével, a parkok, árkok menti fű folyamatos nyírásával. A támogatásból beszerzett eszközökkel viszont nem csak a füves részek rendezettsége lesz megoldott.

– A szárzúzóval a Tisza-parton kialakított sétány környezetét is rendben tudjuk tartani. Tiszavárkony-Szőlőkben van egy gyümölcsösünk, ahol a sorművelőnek vesszük nagy hasznát. A rézsű mulcsozóval pedig az árkok és a gát mentén is rendezhetjük a terepet. A tolólappal pedig a havat is letakaríthatjuk az utakról. Most várom is a havazást, hogy kipróbálhassuk – vallotta meg a polgármester.

A kék színű traktor addig is a polgármesteri hivatal udvarán várja, hogy munkára fogják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában