Ügyészségi hírek

2022.01.10. 14:50

Megfenyegette, majd kirángatta a kocsiból és rugdosni kezdte volt párját egy fiatal szolnoki férfi

Egy arra haladó autós zavarta meg a férfit, így tudott elmenekülni a sértett.

Szoljon.hu

Illusztrációfotó/Shutterstock

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi január 5-én délután, személyautóval Szolnok belterületén közlekedett, amikor észrevette gyalogosan közlekedő volt élettárását. Amikor a nő mellé ért, megállt és ráparancsolt, szálljon be a kocsiba, mert beszélni akar vele. A hölgy tartott attól, hogy volt párja bántani fogja, ha ellenkezik, ezért beszállt a járműbe. Ekkor a gyanúsított elvette tőle a mobiltelefonját, majd elindult az autóval. Út közben pedig azzal fenyegette a sértettet, hogy meg fogja ölni, amiért elhagyta őt. A Szolnoki Járási Ügyészség indítványt tett egy 19 éves szolnoki férfi letartóztatására tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt - számolt be róla a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. 

A nő hiába kérlelte a férfit, hogy álljon meg és engedje kiszállni, ezért megpróbált kiugrani a mozgásban lévő autóból. Ezt észlelve a gyanúsított belekapaszkodott a sértett hajába és az arcát a műszerfalhoz nyomta, majd ököllel többször fejen ütötte. Ezt követően megállt, kirángatta az autóból volt élettárását, és addig rugdosta, ütlegelte, amíg egy arra haladó autós meg nem zavarta cselekménye közben. Ekkor egy pillanatra felhagyott a sértett bántalmazásával. A nő ezt kihasználva futva elmenekült a helyszínről. 

A járási ügyészség azért indítványozta a büntetlen férfi letartóztatását, mert fennállt annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítást.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója enyhébb kényszerintézkedés elrendelését is elegendőnek tartotta az ügyben, ezért nyomkövető eszköz alkalmazása mellett bűnügyi felügyelet alá helyezte a férfit, valamint távoltatásra is kötelezte őt a sértett vonatkozásában. Az ügyészség tudomásul vette a nyomozási bíró döntését. A végzés ellen a gyanúsított és védője által bejelentett fellebbezés folytán a kényszerintézkedésről véglegesen a Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában