Tájékoztatás

2022.01.26. 17:25

Újdonságokkal rukkol ki idén a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár

Újdonságokkal készül az idei évre a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, adta hírül a szerdai évindító sajtótájékoztatón Czakóné Gacov Katalin igazgató.

Kovács Berta

Czakóné Gacov Katalin, a Verseghy Ferenc Könyvtár igazgatója

Forrás: Verseghy Ferenc Könyvtár Facebook oldala

– Tavaly rendhagyó évet zártunk – fejtette ki összefoglalójában az intézményvezető. Elmondta, a pandémia következtében megfigyelhető volt, hogy az olvasók a korábbiakhoz képest több könyvet vittek ki egyszerre és ritkábban mentek könyvtárba, rövidült az intézményben töltött idő is. Kevesebben jöttek be csak újságot olvasni, beszélgetni. 

A fiataloknál viszont nem volt megfigyelhető ilyen változást, ők most a törzslátogatók.

A szolgáltatások is átalakultak, megújultak, hangsúlyosabbá vált a digitalizáció. Az elmúlt évben pedig körülbelül 315 millió forint összértékben kölcsönöztek ki könyveket az olvasók.

– Mi a városlakókért dolgozunk, és olyan könyvtári, kulturális tereket akarunk biztosítani, amilyet a látogatók szeretnének. Felmérjük az igényeket és fórumot is szervezünk, ahol minden korosztály elmondhatja igényeit – hangsúlyozta az idei terveiket ismertetve Czakóné Gacov Katalin.

Ez évben a gyerekeknek, családoknak szóló hagyományos programokon túl megújítják, interaktívvá teszik a foglalkozásokat,. Van két, motorral, szenzorokkal felszerelt lego robotjuk, Vernie és Frankie, ezekkel való ismerkedést beépítik a programokba, foglalkozásokba, a most pénteki farsangi játszóházon is találkozhatnak velük. A foglalkozásokat tablethasználattal is színesítik. A fiataloknak szól az áprilisra tervezett Shakespeare fesztivál is. 

Nyáron tartják a „Még több ok SzolnOK!”-ot. Először rendeznek idén Kriminapot.

Ez évben megtartják a Költészet napját, az Ünnepi Könyvhetet, az, Országos könyvtári napokat, lesznek alkotói pályázatok, előadássorozatok, író-olvasó találkozók, folytatódnak a klubfoglalkozások, újdonságokkal színesítve.

A Digitális Jólét pontokon továbbra is segítik a hozzájuk fordulókat. A kistelepüléseken élők könyvtári szolgáltatásait is fejlesztik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában