A járvány hatásaival kapcsolatos tapasztalatokat osztották meg Szolnokon

A fórum résztvevői tapasztalataikat és jó gyakorlataikat az Európai Unió illetékeseivel is megosztják.

Mészáros Géza

A fórum résztvevői nem hátráltak meg a járvány közepén

Forrás: Mészáros Géza

Egy évvel ezelőtt „Élet vidéken a Covid-19 alatt és után” címmel rendkívül hasznos kiadványt jelentetett meg az Agraria-Apure – Agrár és Falusi Körök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete a szolnoki Europe Directel közösen. A színvonalas és tartalmas kötetet tulajdonképpen az emberiséget fenyegető koronavírus-járványra adott „kisemberi” válaszok keltette életre. 

A kötet szerzői és az abban megszólaló ágazati szakemberek személyes kapcsolattartására ezidáig várni kellett.

Pénteken vidékfejlesztő fórumot tartottak a Verseghy Ferenc Könyvtárban, ahol a kiadványban szereplők találkoztak egymással, és szemtől szemben is megoszthatták tapasztalataikat és jó gyakorlataikat. 

A fórum moderátora, Rátfai György, az Agraria-Apure megválasztott elnöke hangsúlyozta, hogy a Covid-19 immáron harmadik éve teszi próbára jelenkorunk emberiségét, rengeteg kárt okozva az egészségben, a gazdaságban és a társadalmi viszonyokban is. Másfelől a pandémiának, mint magyarázta, valamelyest haszna is van, hiszen olyan új innovatív, kreatív lépésekre kényszerített bennünket, melyek talán előtérben voltak, de mégsem hasznosultak, mert nem alkalmaztuk őket. 

Ezt erősítette meg a jászladányi céklamanufaktúra képviselője, Dankó Adrienn is. Problémának vetette fel, hogy a jogszabályoknak is gyorsan kellene követnie a termelői alkalmazkodást. Kifejtette, hogy ugyan a kézművesi és kistermelői fogalmak felértékelődtek, s ma már nem pejoratív érzések társulnak hozzá, hanem a házias, a természetes, vagy az egészséges. Mégis, a termelőből, ha kézen adja el az portékáját, azonnal kereskedő lesz, s máris szabálysértést követ el.

Végh Zsuzsanna a Tiszaszentimréért Egyesület titkára a Tisza-tavi régiót, illetve a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet képviselve hangsúlyozta, hogy noha a vidék szerepe felértékelődött a járvány közepette, ám egyelőre a gazdaság szenved még a többéves holtidő miatt.

A fórum résztvevői megfogalmazták, tapasztalataikat és jó gyakorlataikat az Európai Unió illetékeseivel is megosztják.

A vidéki biztonság fogalmát, noha az hagyományosan a járvány előtt is összekapcsolódott az élelmiszer-biztonsággal, úgy tűnik, hogy a járványhelyzet még jobban megerősítette térségünkben is – hangzott el összegzésként a rendezvényen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában