Konferencia

2022.02.25. 06:30

A jászkunsági civil központ is csatlakozott az Európa Jövőjéről című sorozathoz

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Központ is csatlakozott az Európa Jövőjéről elnevezésű konferenciasorozathoz, melynek résztvevői tíz alkalommal boncolgatnak olyan, mindannyiunkat érintő kérdéseket szakértők bevonásával, mint a digitalizáció, a környezetvédelem, vagy az egészséges életmód.

Kovács Berta

Gráner Alexandra moderátorként vesz részt az online konferenciákon Fotó: Nagy Balázs

Az Európa jövőjéről szóló konferencia egyedülálló és időszerű lehetőséget kínál a kontinens előtt álló kihívások és kiemelt feladatok megvitatására. Egy huszonnégy nyelven működő platform teszi lehetővé, hogy az emberek EU-szerte online rendezvény formájában oszthassák meg nézeteiket, elképzeléseiket. 

A megyei civil központ is felvállalta, hogy szervez online vitafórumokat. Az elsőt januárban tartották, az utolsót pedig márciusra tervezik.

Központilag megadott tíz témakörből lehetett választani, mi négyet emeltünk ki

– számolt be róla Gráner Alexandra, a megyei civil központot működtető CONTACT Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat elnökhelyettese, aki moderátorként vesz részt az eseményeken.

A konferenciák mindig egy ötletelési szakasszal indulnak, itt ismertetjük, hogy voltaképpen miről is szól az úgynevezett workshop, és bemutatjuk a résztvevőket. Ezt követően egy szakértő tart előadást az adott témában. Utána tapasztalatokat, észrevételeket fogalmazunk meg, és próbálunk megoldást találni a felmerült kérdésekre. Bárki részt vehet eme nyilvános és ingyenes, szakértői előadások köré szervezett fórumokon, mindössze regisztrálnia kell előzetesen.

Gazdasági témában olyan ismert szakembereket kértek fel, mint például dr. Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. cégvezetője, aki Foglalkoztatás növelése, beruházások fellendítése a járvány idején címmel tartott előadást. Dr. Lits József, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megyei elnöke pedig Európa jövőjét boncolgatta vállalkozói szempontból. Az egészséges életmóddal kapcsolatban Pappné Szabó Anita mentálhigiénés szakember, a Miért Ne Alapítvány elnöke beszélt több alkalommal is a fizikai jólétről, párkapcsolati kérdésekről. Szarvák Aranka civil referens és drogügyi koordinátor a szolnoki önkormányzat Tiszapart Programját és felülvizsgálatának eredményeit ismertette a fiatalok hétvégi szórakozása tükrében. Papp László informatikus, matematika–számítástechnika tanár pedig a digitális gazdaságról, az emberek szolgálatában álló technológiáról, valamint a fenntartható digitális társadalomról értekezett. Az elkövetkezőkben Kovács Mónika, a szolnoki önkormányzat egészségügyi referense a város egészségtervének megvalósulásáról tájékoztatja majd hallgatóságát.

Márciusban 8-án zárjuk ezt a tíz alkalomból álló konferenciasorozatot, amikor is Urbán Sándor, a Jászkun Természetvédelmi Szervezet elnöke tart előadást. Reméljük, a járvány nem szól közbe, így ezt már személyes jelenléttel szeretnénk megrendezni, várjuk a jelentkezőket

– vetítette előre Alexandra.

A CONTACT Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat elnökhelyettese azt is elmondta: a workshopokról készült felvételek interneten megtalálhatók, elég annyit írni a keresőbe, hogy „Konferencia Európa jövőjéről”. A felvételeket gépileg fordítják le, így huszonnégy nyelven elérhetők. Egy interaktív térképen pedig bárki böngészhet és online feliratkozhat az online eseményekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában