Közmeghallgatás

2022.02.11. 06:55

A tavalyinál több pénzből gazdálkodhat Jászárokszállás

A város gazdálkodása, fejlesztési tervei és a közbiztonság helyzete is téma volt a kedden tartott közmeghallgatáson, Jászárokszálláson. Elsőként a polgármester ismertette az önkormányzat idei költségvetési tervezetét. Továbbra is az intézmények gazdaságos, de magas színvonalú működtetése a cél, és igyekeznek minden pályázati lehetőséget megragadni, ami a város fejlődését elősegíti.

Illés Anita

Illusztrációfotó/Shutterstock.com

A lakosság részéről alacsony érdeklődés mellett zajlott a közmeghallgatás február 8-án délután a Petőfi Művelődési Ház nagytermében. Gergely Zoltán polgármester bemutatta a város idei költségvetési tervezetét, melynek főösszege közel két és fél milliárd forint. Az összesített költségvetési főösszeg huszonegy százalékkal nagyobb az előző évhez képest.

Alapvetés, hogy az eddigi szolgáltatásokat nem szeretnénk csökkenteni, így például a vérvétel, a fizikoterápia, a gyógytorna és a masszázs finanszírozása is bekerült az idei tervezetbe. Nagy eredmény, hogy minden orvosi körzet be van töltve a településen. 

– Az önkormányzat dolgozói létszáma összesen száznegyvenegy fő. Erkölcsi és anyagi megbecsülésük továbbra is fontos, ezért minden alkalmazott részére megterveztük a tizenharmadik havi juttatást. A cafeteria összege egységesen minden dolgozónál évi nettó háromszázezer forint – fejtette ki a városvezető.

Megtudtuk azt is, hogy folytatódik a laptopprogram a Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium kilencedik évfolyamos tanulói részére. Erre a célra mintegy kilencmillió forintot irányoztak elő. 

Támogatják az óvodai csoportok, az általános és középiskolások kirándulási költségeit. A Jászberényi Szent Erzsébet Kórháznak tisztító- és fertőtlenítőszerekre négymillió forintot biztosítanak ebben az évben is. A civil szervezetek pályázati célú támogatására ötmillió forint szerepel a tervezett büdzsében. A polgárőrség két-, a tűzoltóság négy-, a sportegyesület tizenegymillió forinttal kalkulálhat. Szó volt aktuális fejlesztésékről is. 

Százhuszonkétmillió forint állami támogatást kapott az önkormányzat, amit út- és járdafelújításra, parkolóépítésre használhatnak fel. 

Eredményes volt a Torba dűlő fejlesztésére és bringapálya építésére beadott pályázat. A képviselő-testület a mai soros ülésén tárgyalja és fogadhatja el a város idei költségvetését. A közmeghallgatáson részt vett Pócs János térségi országgyűlési képviselő is, akit az önkormányzati képviselők kérdeztek főként fejlesztésekkel kapcsolatban. Arra vonatkozóan, hogy milyen további pályázati lehetőségek várhatóak elmondta:

a Jászság úthálózata ugyan jelentős mértékben megújult, de továbbra is az a lakosságnak az igénye, hogy a térségnek infrastruktúra szempontjából fel kell zárkóznia.

Folytatódnak a belügyminisztériumi pályázatok, és várhatóan arra is lesz lehetőség, hogy egy-egy település kiemelt pályázaton induljon. Felmerült az is, hogy a Jászárokszállás és Jászágó közti útszakasz csak részben készült el. – A Magyar Közút tájékoztatása szerint nyár elején az egész szakasz be lesz fejezve – reagált a honatya.

 

Sikeres felderítést végzett a rendőrség

A tavalyi évben történt betöréssorozattal kapcsolatban a fórumon Hamar Gábor rendőr alezredes, a Jászárokszállási Rendőrőrs parancsnoka tájékoztatott. Mint mondta: a betöréssorozat egyrészt az üdülőövezetet érintette, ahol sikeres felderítést végzett a rendőrség. Azóta is vannak folyamatban lévő eljárásaik, melyeket figyelemmel kísérnek, dolgoznak rajta a kollégáik – tudtuk meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában