Eljárás

2022.02.06. 06:45

Két ügyet is perre vittek Kunszenten

Két projektet is érintő peres eljárás indult a tiszazugi városban. Az ipari park fejlesztését célzó építkezés megrekedt, a kivitelező céget nem lehetett elérni, majd az önkormányzat a szerződés felbontása mellett döntött. A helyzet hasonlóan alakult a Zöld Város Projekt kapcsán is a településen.

P. Pusztai Nóra

Illusztrációfotó/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A történet 2019-ig nyúlik vissza. A város Területi és Településfejlesztési Operatív Programban nyert a Széchenyi- és Kossuth-lakótelepen, valamint a Dani Margit sportcsarnok melletti zöldterület fejlesztésére, utcabútorok kihelyezésére, parkolók, kutyafuttatók kialakítására, valamint egyebek mellett több száz fa telepítésére

– részletezte Wenner-Várkonyi Attila polgármester a napokban tartott soron kívüli testületi ülésen.

A munka megkezdéséhez előleget fizettek, majd az elvégzett feladatok után is igényelte az összeget a kivitelező, összesen több mint hetvenmillió forintot.

– A munka leállt, a cég eltűnt, egy kinevezett személlyel tartottuk a kapcsolatot, sokszor egyeztettünk, ígéreteket kaptunk, de lépések nem történtek. A testület véleményének jóváhagyásával az önkormányzat egy ügyvéddel vette fel a kapcsolatot, hiszen láthatóan peres eljárásra volt szükség – magyarázta.

Hozzátette: mivel a projektet be szeretnék fejezni, így a fennmaradó részt áttekintették, újratervezték, ősszel ismét minden helyszínen megkezdődhetett a munka, amivel a hosszabbításnak köszönhetően május végéig kell végezni. Az eljárás részleteiről dr. Juhász Ádám ügyvéd beszélt.

Az önkormányzat a kivitelezővel polgári peres eljárást folytat. A vállalkozás a szerződés feltételeit megszegte, a beruházás megvalósításához annak felbontására volt szükség. A felvett előleg visszafizetésére és a kötbér megfizetésére nyújtottuk be az igényt, a döntésre viszont még várni kell

– emelte ki a helyzet jelenlegi állását.

Az ipari park ügyében is hasonlóan áll a folyamat, a keresetet a szerződés pontjaira alapozták, ám ebben az esetben a beruházás teljes költségeit tekintve csaknem kétszázmillió forintról van szó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában