Hiány

2022.02.14. 14:30

Védőnőt keresnek Rákóczifalvára

A városban a két praxis közül az egyik jelenleg betöltetlen, bár korábban két állandó munkatárs látta el a védőnői feladatokat.

Kovács Berta

Illusztrációfotó/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Dr. Túróczi Imre polgármester elmondta, az egyik hölgy gyermeket vállalt, a gyes idejére pedig határozott idővel vettek fel egy új kollégát. Ő a munkaszerződés lejártának közeledtével nyilvánvalóan új állás után nézett. Csakhogy az korábbi védőnő a gyes után végül is nem tért vissza állásába, de mire ez kiderült, a másik hölgy addigra már elhelyezkedett. Így aztán, mint a polgármester fogalmazott, 

két szék közül a padlóra kerültek.

Az ellátandó terület viszont ahhoz túl nagy, hogy egyetlen védőnő képes legyen megbirkózni a tennivalókkal.

A gyermeket vállaló kollégát helyettesítő hölggyel pedig nagyon elégedettek voltak a helyiek, mint megtudtuk, sokan sajnálták, hogy elment, szívesen látták volna állandó területi védőnőként Rákóczifalván. Ha akad megfelelő jelentkező, az új védőnő már márciustól munkába állhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában