Galériával

2022.03.26. 19:50

Átadták a POM POM Városi Bölcsődét Kisújszálláson

Szombaton ünnepélyes keretek között átadták Kisújszálláson a POM POM Városi Bölcsődét.

Daróczi Erzsébet

Forrás: Daróczi Erzsébet

Az ünnepségen Kecze István polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, mostantól a városban élő kisgyermekes szülők a szép és barátságos bölcsődei környezetben, szakavatott és gyermekszerető bölcsődei dolgozók gondoskodó felügyeletére bízhatják gyermekeiket.
 

– Polgármesterként azért nagy öröm itt lenni, mert jó látni milyen sokra megyünk, ha vannak közös céljaink, terveink, amelynek megvalósításáért képesek vagyunk kellő akaraterővel és alázattal tenni. Ez az épület is bizonyítja, létezik korrekt, eredményes, példamutató együttműködés a kormány, a megyei közgyűlés és az önkormányzat előtt – fogalmazott a városvezető.
 

– 2010 óta a családbarát kormányzás azon dolgozik, hogy a magyar családok terhei csökkenjenek. Sikerült előrelépni a bölcsődei rendszer terén is, 940 településen létesült bölcsőde, 277 milliárd forintot költöttünk bölcsődei fejlesztésekre, az akkori 32 ezer férőhely év végére 77 ezerre nő, így minden édesanya, aki akar dolgozni, el tudja gyermekét vinni bölcsődébe. Gratulálok a Pom Pom bölcsőde kialakításához, remélem sok örömük lesz benne az itt élő gyermekeknek – kívánta dr. Beneda Attila, családpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke szerint mindig nagy öröm egy ilyen gyönyörű fejlesztés átadója.

 

– Megyénkben kiemelt helyen van a gyermeknevelést szolgáló infrastruktúra fejlesztése, a bölcsődétől az óvodákon, az általános és középiskolákon át a szakképző centrumokig. Kisújszálláson az, amit a szülők megálmodnak, hogy gyermekük bölcsődéből óvodába, majd iskolába és középiskolába mehet, itt fogja tartani azokat, akiknek erre a minőségre, környezetre van szüksége, amit a város nyújtani képes. 

A Nagykunságban megújult gyermeknevelést szolgáló intézmények gyakorlatilag több mint ezer új férőhelyet hoztak létre és ezzel évről évre családok százainak nyújt biztonságot a gyermekneveléshez 

– sorolta az elnök, aki a további tervek megvalósításához sok sikert kívánt a város vezetésének.
 

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő szerint ebben az új bölcsődében minden kisújszállási édesanya, a család legféltettebb kincsét, a kisgyermekét nyugodtan rábízhatja a bölcsődei gondozókra.
 

– Ennek a csodálatos új bölcsődének nagyon jó névválasztás, bár három pont kellene a végére, hogy hozzágondolhassuk –pás (POMPÁS), mert a térség nemcsak legnagyobb, hanem legszebb bölcsődéje is ez – jelentette ki a képviselő, majd Horváthné Szabó Edit bölcsődevezető átvette az épület kulcsát a polgármestertől, az ünnepi szalagátvágás után az érdeklődők megtekinthették az új bölcsődét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában