Galériával

2022.03.16. 11:25

Kossuth-szobrot avattak Jászkiséren

A nemzeti ünnep előestéjén átadták a felújított Művelődés Házát és leleplezték a Kossuth-szobrot Jászkiséren. A Makovecz Imre építész által tervezett épületet több mint kétszázmillió forintból újították fel.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezést a Pendzsom Néptánc Együttes műsora vezette fel a megszépült Művelődés Házában.

 

– Nagy örömmel tölt el, hogy újra együtt lehetünk és két nagy eseménnyel koronázhatjuk meg nemzeti ünnepünket, mely Jászkisér őseinek a legfontosabb ünnepe volt – kezdte köszöntőjét Lukácsi György.

 

A város polgármestere elmondta, hogy ezen a helyen, 1893-ban a 48-as Olvasókör tagjai közadakozásból építették fel saját használatra épületüket, ami olvasóteremből és táncteremből állt.

1980-ban kezdődött el a jelenlegi művelődési ház története. Ehhez kellett akkoriban a Népművelési Intézet nyitott ház elnevezésű tervpályázata, Makovecz Imre építész és a Győri házaspár szellemi találkozása, valamint a jászkiséri emberek kétkezi munkája

– fogalmazott a polgármester.

 

Hozzátette: a Kossuth térre Kossuth-szobrot álmodtak meg, melyből elhatározás lett, a megvalósítást pedig a kormány anyagilag és erkölcsileg is támogatta. Az eseményen részt vett a város testvértelepülése, Bácskossuthfalva delegációja. A magyarságon és barátságon túl immár Kossuth szobrai és szellemisége is összeköti a két település lakosságát.

 

Pócs János a Jászság országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a kormány által biztosított kétszáztizenötmillió forint támogatásból felújított művelődési ház méltó helyszíne a város kulturális rendezvényeinek.

Nemzeti ünnepünk egyik legfontosabb üzenete ma is az, hogy a magyarok százhetvennégy éve tartó szabadság iránti vágya töretlen. Ma különösen igaz, hogy talpra magyar és tovább előre a már bizonyított megfontoltság, kitartás és bizalom útján

– fogalmazott a honatya.

Az ünnepségen részt vett az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki díszbeszédében a szabadságharc triumvirátusát, Széchenyi István, Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szellemiségét, fáradhatatlan tetteit méltatta. Fekete Péter kiemelte a jászkisériek kezdeményezőkészségét, összefogását, tenni akarását.

– 1848-ban a nemzet békét, szabadságot és egyetértést kívánt. Azt is, hogy az idegen hatalmak hazánkat ne sodorják idegen háborúba, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, felelős nemzeti kormányunk legyen és a magyar nemzet békében és biztonságban folytathassa fejlődését. 2022. március 15-én nem kívánhatok mást, minthogy a 48-as fiatalok gondolatát teljesíteni tudjuk – zárta gondolatait az államtitkár.

 

A rendezvényt a Pendzsom Néptánc Együttes és a Jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola tanulóinak műsora gazdagította. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről, Kossuth Lajos politikai pályájáról Ádám Kálmán történelemtanár tartott előadást.

 

Új emlékmű áll a főtéren

 

A Művelődés Háza ünnepélyes átadását követően a megemlékezők Molnár László tárogatóművész kíséretében a főtérre vonultak, ahol Millisits Máté Podmaniczky-díjas művészettörténész méltatta a Kossuth szobrot. A város új köztéri emlékműve Babusa János Mindszenty-díjas szobrászművész alkotása, melyet Nemes József regnáló jászkapitány leplezett le. Somodi Lajos református lelkész áldást kért a szobrot állító közösségre. Az eseményen közreműködött Molnár László Jászai Mari-díjas színművész. Az ünnepség végén az önkormányzat, az intézmények, civil szervezetek és közösségek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában