Mezőtúr / Galériával

2022.03.25. 11:32

Kövér László: Csak békében és biztonságban fejlődhet tovább az ország

Lakossági fórumnak adott otthont csütörtökön a mezőtúri Közösségi Ház. A rendezvény vendége volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki beszédében az elmúlt tizenkét év kormányzati eredményeit hangsúlyozta.

Hartai Gergely

Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részt vett Herczeg Zsolt képviselőjelölt lakossági fórumán a mezőtúri Közösségi Házban Fotó: Mészáros János

– Immár tizenkét éve vagyok Mezőtúr polgármestere. Emlékszem, a kezdetekkor végtelenül elkeserítő állapotok fogadtak az önkormányzatnál. A települést 3,2 milliárd forint adósság terhelte úgy, hogy 4,5 milliárd forintos éves költségvetési főösszegünk volt – idézte fel megnyitó beszédében Herczeg Zsolt polgármester, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje.

Hozzátette, a teljes kilátástalanság miatt szinte alig lehetett fejlesztésekben gondolkodni. Fordulópontot az az intézkedés jelentette számukra, amikor az állam átvállalta az önkormányzat adósságát. A komolyabb beruházások elindításának lehetősége ekkor nyílt meg Mezőtúr előtt.

– Ehhez azonban az is kellett, hogy az önkormányzat saját bevételei – amelyek mintegy 90 százalékban helyi adóbevételekből állnak – az elmúlt években szépen növekedtek. A 2014-2020-as költségvetési ciklusban Mezőtúrra közel 14 milliárd forint érkezett. Ebből a gazdák is szépen gyarapodtak, hiszen a vidékfejlesztési programból 4,2 milliárd forint érkezett hozzánk – vázolta a számokat a városvezető. Miután arról is beszámolt, hogy a képviselő-testület időközben megfogalmazta a jövőbeli fejlesztési elképzeléseket, amelyek 34 projektet érintenek.

Óriási öröm számunkra, hogy a választókerületünket két autóút is elérte, az M4-es és az M44-es egyaránt. Évtizedek óta vártunk erre a pillanatra.

Szeretnénk ugyanakkor dolgozni az idegenforgalmi vonzerőnk növelésén is.

Mezőtúr kiváló természeti adottságokkal rendelkezik, holtágrendszerünk Közép-Európa harmadik legnagyobb holtágrendszerének számít. Terveink között szerepel ennek turisztikai kihasználása kerékpáros és vízi attrakciók létrehozásával – mutatott rá Herczeg Zsolt.

A polgármester mondandója zárásaként elmondta, fontosnak tartja a helyi kórház fejlesztését és nagy reményeket fűz a közelmúltban elindult Top Plusz program pályázataihoz egyaránt. Álláspontja szerint azonban csak úgy haladhat előre az ország, ha béke, biztonság és stabilitás jellemzi az elkövetkezendő időszakot.

Az esemény díszvendégeként vette át a szót a pódiumon az Országgyűlés elnöke. Kövér László előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010-ben 82 százalék körül állt az államadósság.

– Ne feledkezzünk el arról az 1,3 millió háztartásról sem, amelyek a devizahitel-csapdába estek. A gazdasági életben tehát totális eladósodás, függés, kiszolgáltatottság uralta Magyarországot abban az időben – vélekedett a házelnök.

– Az egyik, ellenzék által megfogalmazott kritika az, hogy a Fidesz a középosztályt támogatja, holott a szegényebb sorban élőket kellene. Azokat, akik kevésbé tudnak magukról gondoskodni. Úgy vélem, a legjobb szegénység elleni politikai a középosztályt támogató politika. A középosztály ugyanis a munkájával, a vállalkozóként megteremtett munkahelyekkel és a befizetett adóival lehetővé teszi a más osztályba tartozók felkapaszkodását. Minél szélesebb a középosztály, annál kevesebb teher jut egy emberre – folytatta.

Mint elhangzott, az Eurostat (az Európai Unió statisztikai hivatala – a szerk.) adatai szerint a Gyurcsány-kormány végén háromszor annyian éltek súlyos anyagi nélkülözésben, mint 2020-ban. Ez 2 millió 230 ezer embert jelentett, amely Magyarország összlakosságának 23,4 százalékát tette ki. 2020-ban viszont már „csak” a népesség 8,5 százalékát, azaz 795 ezer főt érintett komoly nélkülözés.


Ez természetesen még mindig nagyon sok egy tízmilliós országban. De mégiscsak a harmada annak a számnak, amelyet megörököltünk. A szegénység csökkentésének üteme tekintetében az Európai Unió élmezőnyébe tartozunk

– összegzett a házelnök.

 

Ukrajna ügye is felmerült a fórumon

A rendezvény végén tartott sajtótájékoztatóján Kövér László az ukrán kormány részéről megjelent kritikákkal kapcsolatban is kifejtette véleményét, miszerint a magyar kormány esetlegesen az olcsó gáz és Kárpátalja visszacsatolása reményében támogatná Oroszországot. – Már régóta kell „nagyokat nyelnünk”, amikor ilyen megnyilvánulásokat hallunk. Ám miután Ukrajna támadás alatt áll, és az ő polgáraik menekülnek a háború elől, semmiképpen ne reagáljunk ezekre hirtelen haraggal. Keresztényi türelemmel válaszoljunk, és ne sértődjünk meg. Nem tudjuk ugyanis, hogy milyen állapotban lennénk, ha a mi hazánk lenne hasonló helyzetben. Tegyük meg, hogy elengedjük az ilyen megjegyzéseket, és segítsük azokat az ukrán embereket, akik Magyarországra menekülnek a háború elől – fogalmazott Kövér László.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában