Galériával

2022.03.23. 13:55

Megszépült a kenderesi templom

A több mint 600 millió forintos állami támogatás révén kívül-belül rendbe tették az istenházát.

Daróczi Erzsébet

Dr. Ternyák Csaba egri érsek (jobbra) szentelés közben Fotó: Daróczi Erzsébet

Szentmise keretében dr. Ternyák Csaba egri érsek kedden délelőtt újraszentelte a felújított kenderesi Nagyboldogasszony római katolikus templomot, és megáldotta a szintén megszépült Szent Imre Katolikus Általános Iskola épületeit. A délután folyamán pedig felszentelte a Bánhalmán épült Szent Család-templomot. 
A kenderesi szentmisén az egyháztanács nevében Pádár Lászlóné foglalta össze a templom történetét. 

Ebből kiderült, hogy az épület legutóbb 1987-ben esett át kisebb ráncfelvarráson, és az azóta eltelt időszakban annyit romlott az állapota, hogy már nem lehetett tovább halogatni a teljes felújítást. A kormány által biztosított 616 millió forintból statikailag megerősítették az istenházát, rendbe tették a homlokzati díszítéseket, a tető- és bádogos szerkezetet, cserélték a nyílászárókat, a fal- és padlószigetelést, felújították a belső tereket, valamint restaurálták a liturgikus berendezési tárgyakat. Ezenfelül a templom környezetét is szebbé varázsolták. 
 

Az elmúlt években közel kétmilliárd forint kormányzati támogatás érkezett Kenderesre egyházi épületek, intézmények felújítására – kezdte beszédét Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár. Ezáltal kívül-belül megszépülhetett a település mindkét temploma, a katolikus általános iskola épületei és Bánhalmán egy új katolikus templom is épülhetett, melyekkel Kenderes példát mutat – fogalmazott az államtitkár, aki szerint nagyon fontos, hogy a gyönyörű épületeket tartalommal is megtöltsék. 


F. Kovács Sándor térségi országgyűlési képviselő csodának nevezte a fenti beruházásokat, mert ezekhez hit, akarat és erő szükségeltetett. 

Ez a nap pedig bizonyítja, hogy a Jóisten talentumot adott az embernek ahhoz, hogy képes legyen teremteni, és ezáltal Kenderes is fejlődjön. Ugyancsak az összefogás erejét és fontosságát emelte ki dr. Fazekas Sándor földügyi kormánybiztos, aki emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években tízmilliárd forintnyi kormányzati forrást nyert el a város épület- és infrastruktúra-fejlesztéshez, egyéb felújításokhoz. Ezt az irányvonalat kell folytatni a jövőben is – szögezte le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában