Galériával

2022.03.20. 06:35

Több mint kétmilliárd forint értékben újultak meg egyházi építmények Szolnokon

Felszentelték és ünnepélyes keretek között átadták a felújított Szentháromság templomot szombat délután a megyeszékhelyen. Az eseményre Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is ellátogatott, és megtekintette az ugyancsak felújított kis zsinagógát, a református, illetve az evangélikus templomot és adapterházát is.

Molnár-Révész Erika

Fotó: Mészáros János

Bár már jó ideje tartanak miséket a felújított belvárosi, más néven Szentháromság templomban, a pandémia miatt csak szombaton került sor az ünnepélyes átadására, és megáldására. A barokk stílusú templom külső homlokzata megújult, belül restaurálták a freskókat. Felújították a padokat, a gyóntatószékeket, a mellékoltárokat, korszerűsödött a világítás, és megújult a padlóburkolata is. Nem csak ez a templom szépült meg az utóbbi években, a belvárosival együtt a vártemplom vagy Magyarok Nagyasszonya-templom is, a kettő együtt összesen másfél milliárd forintból. Megszépült továbbá a kis zsinagóga, a református és az evangélikus templom, utóbbihoz adapterház, vagyis közösségi tér is épült.
Küzdenünk kellett az elmúlt két évben egy vírus ellen. Sokaknak hunyt el vagy betegedett meg súlyosan szerette, hozzátartozója. Küzdünk, és küzdenünk kell déli határainknál egy olyan migrációval, amely ránk tört. Küzdenünk kell sajnos Észak és Nyugat-Európa felől érkező olyan ideológiák ellen, amelyek mindenképp rombolják a zsidó-keresztény tanítás és a teremtett világ értékeit, és fiataljaink lelkét. Most pedig itt van ez a háború, és erre nekünk keresztényi választ kellett adunk és kell adni most is–mondta a helyszínen Soltész Miklós. 

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, az elmúlt tíz-tizenkét évben a Kárpát-medence magyarok lakta területein több, mint háromezer templomot újítottak fel közösen egyházakkal, és több, mint kétszáz újat építettek.–Nekünk ez a válaszunk világ mostani törekvésére, amely Nyugat és Észak-Európa, illetve Észak- Amerika felől érkezik. Ide sorolhatóak a szolnoki fejlesztések is, a négy templom és az egy zsinagóga felújítása, illetve, ami legalább ilyen fontos, parókiák, közösségi házak építése. Mindez több, mint kétmilliárd forintból valósult meg–mondta Soltész Miklós. Az államtitkár hangsúlyozta, az április harmadikai választás mellett a gyermekvédelmi népszavazás is ugyanolyan fontos. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban elmondta, egyértelműen nemet kell mondani mind a fegyverszállításra, mind a háborúba való bármiféle beavatkozásra, Magyarország békét akar.
Amikor templomok felújítását készítjük elő, tervezzük vagy valósítjuk meg, akkor az üzenetünk egyértelmű. A magyarság megmaradása, mert érték. A kereszténység továbbadása, mert érték. És a kettő együtt teremtette meg azt az ezer évet ami mögöttünk van, és teremti meg a jövőt is. Amikor építünk, bővítünk, szépítünk, amikor egyházi iskolákat és szociális intézményeket tartunk fönt, akkor ezt szeretnénk szolgálni–zárta gondolatait.
Dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében hangsúlyozta, egy várost gyakran annak alapján ítélnek meg, ahogyan a templomai, közterületei, középületei kinéznek. Szolnok különösen nagy figyelmet fordít a közösségteremtésre, az identitás, a lokálpatriotizmus és a hitélet erősítésére, ebből fakadóan intézményei, közterei, templomai állapotára is.

–Városunk az elmúlt években rendkívüli arculatváltáson ment keresztül. Egyházközösségeink, templomaink életére is kihat ez. Ennek következménye, hogy templomaink, egyházi temetőink, közösségi tereink sorra újulnak meg. Ami a templomokat illeti, összesen kétmilliárd forint értékben.  Két római katolikus templom, a Szentháromság templom és a Vártemplom, de jutott forrás a református és az evangélikus templomra, valamint a kis zsinagóga is megújult–sorolta a képviselő. Hozzátette, Szolnok és a hozzá tartozó tizenhárom település egy fejlesztési egységnek számít, a tizennégyből kilenc településen történt egyházi fejlesztés az elmúlt évben. Több, mint 20 millió forint értékben újultak meg egyházi temetők és nyolcvanhárom millió forint értékben parókiák, egyházi közösségi terek.
Az ünnepségen Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere arról beszélt, a korábban „kis-Moszkvának” nevezett Szolnokon 2009-től, amikor óvoda nyílt, ma már a gimnáziumig működnek egyházi oktatási intézmények, melyek a város egyébként is kiváló oktatási rendszerét csak tovább erősítik.
 Az ünnepség végén Marton Zsolt, váci megyéspüspök megáldotta a felújított templomot. Soltész Miklós államtitkár dr. Kállai Mária országgyűlési képviselővel és Szalay Ferenc polgármesterrel ezután látogatást tett a szintén megújult református és evangélikus templomban, illetve a kis zsinagógában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában