Tavasz

2022.04.14. 06:53

A város szépítésén dolgoznak Szolnokon

Nagyon sok helyen kisebb-nagyobb virágágyások, illetve zöld területek emelik a megyeszékhely vonzerejét, melyek rendbentartásáért részben a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft. felel.

Köllő Judit

Fotó: Nagy Balázs

A növények előkészítése már tavaly ősszel megkezdődött, hiszen sok fajtát a cég munkatársai termelnek. Fodor György, a Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a virágágyások kialakítása szoros egyeztetésben zajlik a város főkertészével, Boros Zoltánnal.


Közel ötvenezer növényt fogunk kiültetni nyár elején a város különböző pontjaira – tudtuk meg Fodor Györgytől. –  Saját telepünkön nevelgetjük a növényeket, melyek ilyenkor még kis palántaként várják a jobb időt. A cserjék a tavaly kandelláberekbe kiültetett futó muskátlikból lettek tovább szaporítva, melyek idén is helyet kapnak a város különböző pontjain. Míg erősödnek a növények, munkatársaink a fák lombkoronájának szépítésével, az ágyások és a körforgalmak talajelőkészítésével foglalkoznak. Összesen huszonkét ágyás található a városban, amelyek mellett a Thököly úton fellelhető két körforgalmat is felújítunk, talajtáplálást végzünk és májusban bevonjuk a virágosítási programunkba.  
Az ügyvezető igazgató azt is hangsúlyozta: megkezdték a szolnoki rózsakert munkálatait is, a metszések, és a cserjék rendbetétele már javában zajlik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában