2022.04.25. 17:25
Abonyban idén is sikeres strandszezonban bíznak
A közelgő nyitásra készül a napokban az abonyi termál- és strandfürdő, ahol jelenleg a karbantartási munkálatokat végzik. Ha minden a tervek szerint alakul, május elején már fogadhatja is első vendégeit a létesítmény.

A közelgő nyitásra készülve a napokban már megkezdték a strandfürdő medencéinek takarítását Fotó: Nagy Balázs
– A strandon gőzerővel folynak a munkálatok, a nyitás előtt szükséges karbantartási feladatokat folyamatosan végezzük. A felújításokon kívül – amint az időjárás megengedte – a fejlesztések is elkészültek. Újabb járófelület újult meg, közel 100 négyzetméter térkő burkolat készült – tájékoztatta lapunkat az elmúlt hónapok beruházásairól a strandfürdő vezetője.
Pál Ildikó kiemelte, ez utóbbi nem csak esztétikailag jelent komoly változást. Szavai szerint a régi felületek cseréjével a kisebb balesetek is elkerülhetők.
– Büszkék vagyunk a gondozott zöldterületünkre, a nagy árnyékot adó öreg fáinkra. Ezek fiatalítása, illetve a gyepek pótlása is megtörtént, hogy a belépő vendégeket egy szép előkert fogadja – közölte.
Pál Ildikó arról is szót ejtett, hogy a fürdő ad otthont júniusban a városi egészségnapnak, amely változatos programokat kínál majd. Az ide látogatókat ugyanis – a tervek szerint – egészség-, mozgás-, balance-, masszázs-, valamint lelkiegészség-sátor várja. Mindemellett sportbemutatókkal és vízi vetélkedőkkel készülnek a szervezők.
A tervezett programjaink közül kiemelném a tavaly nagyon népszerű, éjszakai fürdőzéssel egybekötött strandmozit, amit biztosan megrendezünk idén júliusban is. Ugyanakkor kedvelt szolgáltatásunk a szauna és a hideg vizes merülőmedence
– hívta fel a figyelmet a vezető.
Pál Ildikó hozzátette, az elmúlt évben már elkezdődött egy külső vállalkozóval történő együttműködés, melynek köszönhetően a vendégek akár előzetes bejelentkezés nélkül, a szabad kapacitások függvényében vehetnek igénybe masszázsszolgáltatást a strand területén. Ez az idei esztendőben tematikus programokkal folytatódik. A strandfürdő vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy lehetőség lesz kipróbálni egyebek mellett lávaköves masszázst, a sportmasszázst és a gerinctornát a szabadban, illetve gyógynövényes tea kóstoltatása is lesz.
A tervek szerint májusban nyitnak
Pál Ildikó hozzátette, az elmúlt évben már elkezdődött egy külső vállalkozóval történő együttműködés, amelynek köszönhetően a vendégek akár előzetes bejelentkezés nélkül, a szabad kapacitások függvényében vehetnek igénybe masszázsszolgáltatást a strand területén. Ez az idei esztendőben tematikus programokkal folytatódik. A vizes létesítmény várhatóan május első felében nyitja meg kapuit.