Lezárt akta / Szolnok

2022.04.01. 13:34

Belehajtott az előtte álló autóba, majd elsodorta és otthagyta annak eszméletlen sofőrjét

A Szolnoki Törvényszék március 22-én meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.

Szoljon.hu

Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak az ötvenes éveiben járó, büntetett előéletű, jogosítvánnyal nem rendelkező férfinak a büntetőügye, aki több mint három éve autójával nekiütközött egy másik járműnek, majd elsodorta a vétlen sofőrt, végül segítségnyújtás nélkül elhajtott. 

 

Az ügyről a törvényszék sajtóosztálya számolt be hírportálunknak. Az illető 2018. december 1-jén hajnali 6 óra körül Szolnok egyik utcájában az általa vezetett kocsival, figyelmetlenségből nekihajtott az előtte megálló autónak. Majd, amikor annak sofőrje kiszállt a sérült járműből és kívülről kinyitotta a vétkes vezető kocsijának bal első ajtaját, hátramenetbe kapcsolt és a nyitott ajtóval elsodorta a férfit, aki az úttestre esett és elvesztette az eszméletét. 

 

A vádlott ezután segítségnyújtás és a hatóság értesítése nélkül elhajtott a helyszínről. A vétlen sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett. A Szolnoki Járásbíróság 2021. május 11-én ítéletet hozott. 

A büntetett előéletű férfit közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet. 

A vádlott és védője azonban felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét azonban helybenhagyta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában