Turizmus

2022.04.28. 06:50

Hangulatos rendezvényhelyszínné varázsolták az abonyi Parkerdőt

Az elkövetkezendő időszakban a programturizmusra fókuszál a település.

Hartai Gergely

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Augusztus 6-án a Parkerdőben rendezik a Nemzeti Vágta egyik előfutamát. A népszerű zöldövezet rendezvényhelyszínné alakításával kapcsolatban Pető Zsolt polgármestert kérdeztük. A városvezető felidézte: a mintegy héthektáros terület 2019 előtt csupán erdőként működött, korábban a vadasparknak adott otthont. 

– Három évvel ezelőtt kezdtünk el azon gondolkodni, hogyan lehetne úgy hasznosítani a helyszínt, hogy az a lakosságot szolgálja. Akkor elindítottunk egy infrastruktúra-fejlesztést, melynek része volt többek között a belső áramhálózat kialakítása, egy fogadóépület megépítése, de mosdóblokkot, erdei tantermet, valamint egy belső útvonalrendszert is kiépítettünk. Ez utóbbi a futóknak biztosít sportolási lehetőséget – részletezte a polgármester. 

Pető Zsolt hangsúlyozta, a Parkerdő alap-infrastruktúráját tekintve már most alkalmas a különféle rendezvények megtartására. 

– Más kérdés, hogy a vágta előfutama olyan látogatótömeget vonz majd, amely indokolttá teszi kapacitásaink növelését. Gondolok itt a színpadtechnikára és az ehhez szükséges elektromos hálózat bővítésére. Át kell néznünk továbbá a mosdóblokkjainkat is, hogy azok megfelelően szolgálják a közönséget – taglalta. 

Megtudtuk, az elkövetkezendő időszakban a programturizmusra fókuszál a település. Céljainak elérésében immár egy erre szakosodott munkatárs is segíti az ön­kormányzatot. 

Abonyban kitörési lehetőségként tekintünk a programturizmusra.

– Fontosnak tartjuk, hogy az eseményeinket összehangoljuk a környező települések, például Cegléd és Szolnok rendezvényeivel. Mindez azért indokolt, hogy ha az ország távolabbi részeiből látogat ide valaki, az egyszerre több turisztikai attrakcióra legyen kíváncsi. Ehhez az egyes falvak és városok közti együttműködésre is szükség van – zárta mondandóját Pető Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában