A szolnoki közgyűlésről jelentjük

2022.04.28. 10:35

Miskolczi László alpolgármesteri megbízatását azonnali hatállyal megszüntették

A Szolnoki Többség (SZT) tömörülés darabokra hullott.

Mészáros Géza

Fotó: Illusztráció / Nagy Balázs

Fotó: Illusztráció / Nagy Balázs

FRISS – 14:45:

A későbbiekben érdemi határozatokat is hozott a testület: többségi döntéssel a közgyűlés módosította három városi tulajdonú cégének 2022. évre vonatkozó üzleti tervét, illetve ez évi támogatásának mértékét.

Ezáltal a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a korábban meghatározott 111 helyett 132, a Szolnok Televízió 125 helyett 161, az Aba-Novák Agóra KK pedig 237 helyett 310 millió forint támogatást kap a fenntartójától.

Ezt követően a helyi érdekeltségű alapítványok önkormányzati finanszírozásairól szavaztak a képviselők: tíz civil szervezet mintegy 4,4 millió forint össztámogatásban részesül erre az évre. Lebontják a szandai Krúdy Gyula úti óvodaépületet, amely helyére közel 700 millió forint állami támogatásból a szomszédos telek hasznosításával újat építenek. 

Fürj János alezredesnek, a Szolnoki Rendőrkapitányság megbízott vezetőjének és Egedi István ezredesnek, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőr-főkapitány-helyettesének a város közbiztonsági helyzetéről tartott beszámolójából az derült ki, hogy rendőreink a vártán vannak, a statisztikai mutatók pedig azt jelzik, csökkenő tendenciájúak a megyeszékhely kiemelt bűnügyi adatai. 

A tájékoztatáshoz hozzászóló képviselők és Szalay Ferenc polgármester megköszönték a rend derék őreinek munkáját, viszont arra kérték a hatóság vezetőit, hogy a későbbiekben készítsenek városrészekre lebontott fertőzöttségi helyzetképet. Ugyanez a rendőri szervekhez forduló felvetés merült fel a Szolnok drogellenes akciótervét bemutató tájékoztatóból is, mert a szakemberek és a körzetek felhatalmazott „ügyvivői” tudni akarják, mely térségben szorul módosításra a kábítószer-fogyasztásra fókuszáló cselekvési terv.

Korábban írtuk:

Megdöbbentő hangvételű önkritika-gyakorlással vette kezdetét a közgyűlés csütörtöki ülése. A Szolnoki Többség (SZT) tömörülés, akárcsak az országos ellenzéki összefogás, napjainkra darabokra hullott, megsemmisült. A városi ellenoldal frakciói közül Galló György a Jobbikból, Szekeres Éva, aki Bóka Éva néven folytatja tovább életét, a XXI. század nevű formációból lépett ki – derült ki a napirend előtti felszólalásokból. 

A kavicsot utóbbi képviselő dobta a vízbe, fergeteges hullámokat korbácsolva az ellenzéki térben. Bóka Éva, hosszasan kifejtve megérett álláspontját, keményen kritizálva az összefogás platform összetartó munkáját, illetve megkérdőjelezve az érintett szakmai hozzáértését, bizalmi szavazást kezdeményezett Miskolczi László alpolgármester ellen. Aki egyébiránt nem volt jelen az ülésen, ezért Györfi Mihály alpolgármester és Borda Zoltán (SZT - XXI. század) képviselő nem támogatta az indítványt. Györfi alpolgármester ráadásul, az ellenzéki képviselők önostorozása következtében, önmaga ellen is kezdeményezett bizalmi szavazást. 

Rövid egyeztetési szünet után a két alpolgármester közül a  Miskolczi László elleniről szavazott titkosan a testület. 

A titkos egyéni döntés következtében az ülésen megválasztott szavazatszámláló bizottság megállapította, hogy Miskolczi László alpolgármesteri megbízatását a közgyűlés többségi szavazattal azonnali hatállyal visszavonja. 

A voksolástól távol maradt Györfi Mihály (SZT - MSZP), László Norbert (SZT - MSZP), Füle István (SZT - DK), Borda Zoltán (SZT) és Berényi Gábor (SZT - Jobbik).

Fotó: a szolnoki önkormányzat Facebook-oldala
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában