Szolnok

2022.04.12. 17:20

Palkovics László: kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját

Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját, az új teherforgalmi folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között - közölte az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szoljon.hu

Fotó: MW arhív

Palkovics László kiemelte: az előkészítés alatt lévő V0 teherforgalmi vasútvonal Záhonytól Győr térségéig teremt majd korszerű vasúti teherszállítási kapcsolatot.

A keddi döntéssel a Szolnok-Kecskemét-Székesfehérvár-Győr irányú összeköttetés nyomvonalsávját határozták meg – közölte a Magyar Távirati Iroda. 

A miniszter jelezte, hogy a további munka során a nyomvonalsávot megvizsgálva, a beruházással kapcsolatos minden szempontot figyelembe véve jelölik majd ki a konkrét nyomvonalat. Elmondta, hogy a tervezett összeköttetés létrehozásához a Dunán új vasúti híd építésére van szükség, ennek pontos helyszínével, illetve megoldásával kapcsolatban több alternatíva van, amelyeket még vizsgálnak. Kitért arra, hogy a V0 útvonalának kijelölésénél figyelni kell a Natura 2000 és egyéb természetvédelmi területek elkerülésére is, a nyomvonalsáv kiválasztása után megkezdődhet a környezetvédelmi engedély beadásához szükséges környezeti felmérés. Az innovációs és technológiai miniszter közölte: folyik a beruházás megvalósításához szükséges dokumentumok elkészítése. Azt tűzték ki célul, hogy a teljes, Záhonytól Győrig tartó vonal kiépítése 2030-ig elkészüljön, ezen belül először a középső, Kecskemét és Adony térségében lévő szakaszt építenék meg.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a vasúti teherszállítás most nem versenyképes Magyarországon, a naponta közlekedő mintegy 400 tehervonatot meg kellene duplázni, de a jelenlegi hálózatok ezt nem bírják el.

Ismertette, hogy folyamatban van egy észak-déli útvonal, a Budapest-Belgrád szakasz kiépítése, a kelet-nyugati irányú vasúti kapacitás azonban hiányos. A magyar vasúti teherszállítás versenyképesebbé tételéhez új vasúti korridor kiépítésére van szükség, amely a ferencvárosi rendező pályaudvart kiváltva Budapestet is tehermentesíti, jelenleg ugyanis majdnem minden második tehervonat áthalad a fővároson.

A MÁV elnök-vezérigazgatója jelezte azt is, hogy az európai uniós és a magyar klímacélok alapján 2050-re 90 százalékkal kell csökkenteni a közlekedés szén-dioxid-kibocsátását, ami megoldhatatlan a vasúti közlekedés teljesítményének duplájára növelése nélkül. Hozzátette: a 400 tehervonat mellett jelenleg naponta mintegy 3200 személyszállító vonat közlekedik Magyarországon.

Címkék#MÁV#vasút

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában