Programok

2022.04.29. 21:00

Programkavalkádot tartogat a hétvége a Jászságban

A térség két településén is ezen a hétvégén ünneplik a város napját.

Illés Anita

Fotó: Nagy Balázs

Jászfényszarun szerda délután az Iskolai Ki mit tud? gála nyitotta a programsorozatot, ami csütörtökön a Jász Fény vers- és prózamondó találkozóval folytatódik. Pénteken emléktáblát avatnak a második világháború doni csatájából visszaérkezett jászfényszarui hősök emlékére. Május 1-jén (vasárnap) rendezik meg a városnapi kézilabda-bajnokságot, a családi és egyéni kerékpáros teljesítménytúrát, illetve a szkanderversenyt. Mindezeken felül ingyenes gyerekprogramokkal, kirakodóvásárral, este pedig a Bagossy Bro­thers zenekar nagykoncertjével várják a látogatókat. 


Jászárokszálláson április 30-án (szombat) délelőtt – a virágklub közreműködésével – a piactéren virágbörzével startol el a városnapi forgatag, melyet gyermekprogramok kísérnek. A 15 órakor kezdődő ünnepség keretében adják át a városi kitüntetéseket, majd zenés, táncos szórakoztató előadások követik egymást a színpadon. Este pedig a polgármesteri köszöntő után, 20 órától az Ismerős Arcok együttes ad élő koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában