Szolnok

2022.04.10. 15:30

Változatos, izgalmas, de nehéz munka a halőröké

Igazi természet- és állatbarát a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KTVHESZ) halőrzési vezetője. Planicska Ferenc nemrég vehetett át oklevelet munkája elismeréseként a Magyar Országos Horgász Szövetségtől (MOHOSZ), ennek apropóján kérdeztük munkájáról.

Kovács Berta

Planicska Ferenc lapunknak is megmutatta Címzetes vezető halőri oklevelét Fotó: Kovács Berta

Március 20-a a halak napja, idéntől azonban egyúttal a halőröké is. Az ez alkalomból szervezett rendezvényén a MOHOSZ négy főnek Címzetes vezető halőr címet adományozott, köztük Planicska Ferencnek is. Ferenc 2007 óta hivatásos halőr, de 2000-től már tevékenykedett társadalmi megbízatású halőrként. Először a Halász Kft.-nél dolgozott, majd a KTVHESZ-nél, ez utóbbinál 2016 óta halőrzési csoportvezető.

Autószerelő az eredeti szakmám – árulta el Ferenc de egy idő után másra vágytam. 2007-ben kerültem a Fish-Coop Kft.-hez, a milléri halastóhoz, ahol egy teljesen új világ nyílt meg előttem. Korábban a halakat nem is nagyon ismertem, csak azt, amit ettem. De megtetszett a szakma, a halnevelés, szállítottam és szaporítottuk is őket keltetőben. Aztán adódott a lehetőség, hogy halőr legyek. 2016-ban jöttem át a szövetséghez. Az elődöm helyére lépve sikerült teljesen átalakítani a halőrzési morált, ennek a munkának most ért be a gyümölcse, ezzel az elismeréssel. 

– tette hozzá. 
Sokan nem is sejtik, de a halőrök valójában nem csak a pecásokat ellenőrzik és orvhorgászokra lesnek. Sok egyéb feladatunk is van. Télen például, mikor fagy, horgászhelyeket alakítunk ki, versenyeken segítünk a mérlegelésnél, bajnokságokon szektorbírók vagyunk – sorolta tennivalóikat Ferenc. – Részt veszünk olyan rendezvényeken, mint például a Tiszai Hal Napja. Ezenfelül végzünk még szemétszedést is. 
A halőrzés korántsem egyszerű feladat, még ha a halőrök ma már korszerű felszereléssel rendelkeznek, kezdve a csónaktól az éjjellátó készüléken át a hőkameráig – a MOHOSZ-tól is számos eszközt kapnak. Merthogy akik nagy tételben lopják a halat, azok szintén el vannak látva modern készülékekkel. Ilyenkor jól jön a megbízható informátorok segítsége, akik szólnak, ha tilosban járókról van tudomásuk.

Fontos hangsúlyozni, hogy az informátorok személyét nem adjuk ki – szögezte le a díjazott halőr. 

– A horgászokat is kérem, hogy segítsék a munkánkat. Sokan húzódoznak, mert nem akarnak a bíróságra járni tanúskodni, de ettől nem kell tartaniuk! 
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az idők során változott a horgászok szabálykövetési hajlandósága is. 


– Évekkel ezelőtt például a Nagykunsági-főcsatornán egyetlen nap alatt volt, hogy negyven engedély nélküli horgászt csíptünk el, ma már egy hónapban legfeljebb tíz-tizenöt szabálysértési feljelentést teszünk. Inkább az jellemző, hogy például pontytilalom idején ha harap a hal, és nem látnak ellenőrt a közelben, eltesznek néhány példányt. Vagy megtartják a kelleténél kisebb, méretkorlátozás alá eső halat, még megpróbálják húzogatni, nyújtani is, hogy megüsse a méretet. A Tiszán találkoztam például idős bácsikával, aki fogott már öt pontyot, épp a hatodikat tette bele a haltartóba, holott csak hármat lehetne egy nap megtartani. Arra hivatkozott, azért tette, mert egész évben még nem akasztott egyet sem. De ilyet nem lehet csinálni! Bevontam az engedélyét, és az volt az érdekes, nem is ez aggasztotta, hanem hogy mit fognak szólni a faluban. 

A Tiszán csónakban ülve többen szabálytalankodnak. És nem is minden horgász aggódik, ha lát minket egyenruhában közeledni, volt, hogy az illetőnek nem volt engedélye és meg sem próbált elszaladni, pedig lett volna lehetősége, de úgy volt, majd csak lesz valahogy. Utána siránkozott, mikor egy évre eltiltották a horgászattól és megkapta a bírságot. Régebben a horgászok jóval együttműködőbbek is voltak – jegyezte meg. – Manapság sokan rögtön támadólag lépnek fel, ha odamegyünk hozzájuk, mondván, hogy inkább haltelepítések kellenének, nem ellenőrzés. Legutóbb is felrótta nekünk egy illető, miért nem teszünk a vízbe több halat. Mondtam neki, épp tegnap volt telepítés, mire azt válaszolta, „hiszi a piszi”. A mellette horgászó azonban alátámasztotta az állításomat. Elmondta, hogy ő épp itt horgászott, amikor jöttünk, meg is kértük, álljon már föl, mert itt szeretnénk beengedi a halakat. Sok ilyen jellegű vádaskodást kapunk. Annak idején ez nem volt jellemző.


A halőrök életében adódnak izgalmas, kalandos élmények is. Ferenc is sok emlékezetes történetet tud felidézni. Hírportálunkon is voltak olvashatók ilyenek, többek között az az eset, amikor 2020-ban illegálisan működő szeszfőzdére bukkantak ellenőrzés során, vagy a védett kérészlárvával kecsegézők tettenérése, ez a halfaj ugyanis nem fogható. De emlékezetes sztori Ferenc számára az is, mikor a téli kormorángyérítéskor az óballai vermelőhelynél természetvédők segítségével csaptak le két gereblyéző horgászra. A rendőrök egyikük otthonában a mosógépbe rejtve találtak harcsát.

 

Pecázás helyett inkább vadászik

Ferenc maga nem szokott horgászni, inkább vadászik, azt sem régóta. 
Szeretem az állatokat, nagyon megnyugtató élmény, amikor kint ülök a lesen, és látom, hogy jönnek az őzek, a vaddisznók a kismalacokkal. Nem azért lettem vadász, hogy gyilkoljam a vadat. Kint vagyok a természetben, a csendben, a magányban, és ez teljesen feltölt. Talán azért is vonz a halőri szakma, mert nem egy gyárban, szalag mellett kell tevékenykedni, hanem kint a szabadban, a jó levegőn. Hallom a madárcsicsergést, élvezem a természetet – vallotta meg a halőrzési vezető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában