Magyar Falu Program

2022.05.20. 17:25

Átalakított szolgálati lakással csábítanának orvost Kengyelre

Hamarosan befejeződnek az orvosi szolgálati lakás felújítási munkálatai Kengyelen.

Molnár-Révész Erika

Illusztráció / Shutterstock.com

A fejlesztést a Magyar Falu Program mintegy húszmillió forintos pályázatának segítségével valósítja meg a település.

Az épületet átalakították, hogy a korábbinál kedvezőbb legyen az elrendezése, emellett kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtést, már csak a külső festési munkák, valamint a bútorok beszerzése van hátra.

Jelenleg helyettesítéssel oldjuk meg mind a két háziorvosi körzetünket, így biztosított az ellátásunk. Ennek ellenére mint minden település, bízunk abban, hogy a felújított szolgálati lakás vonzóerejének köszönhetően Kengyelen is állandó, helyben lakó háziorvos praktizál majd

– mondta a fejlesztés céljáról Németh Lajos alpolgármester.

A településen emellett felújítják a fogorvosi rendelő épületét is. Erre mintegy harmincmillió forint támogatást nyert a Belügyminisztérium pályázatán az önkormányzat. További hatmillió forint értékben új eszközöket vásárolnak az ellátás színvonalának növelése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában