Szolnok

2022.05.11. 19:55

Demonstrációs teremben bontogathatják szárnyaikat a leendő védőnők és ápolók

Már gyakorlatokat tartanak a Debreceni Egyetem Szolnok Campusának szerdán átadott demonstrációs termében. A védőnő és ápoló szakos hallgatók a szakmájukhoz szükséges alapokat sajátíthatják el, egyebek mellett vért vesznek vagy éppen injekciót adnak be.

P. Pusztai Nóra

Fotó: Nagy Balázs

Fotó: (C) Craig Ambrosio

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara a Szolnok Campuson egészségügyi képzéseket indított tavaly, két – védőnő és ápoló – szakon várták a jelentkezőket. A infrastruktúra fejlesztés részeként demonstrációs termet adtak át szerdán.

– Nagyon gyakorlatorientált képzésekről van szó, az első időszak mégis inkább az elméleti felkészülés. Most az első év végén értünk el abba a fázisba, amikor olyan eszközöket lehet kipróbálni, ami segít abban, hogy a későbbiekben a hallgatókat a betegekhez közel engedhessük – emelte ki Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja. 

Hozzátette: a jelenlegi egy több százmillió forintos fejlesztés első lépése.

– Szeptemberre további termeket készítünk el, melyek abban segítenek, hogy olyan magas színvonalon képezhessük Szolnokon is a hallgatókat, ahogy tesszük azt Nyíregyházán – utalt a tervekre a dékán, majd átadta a szót Hanuferné dr. Horváth Brigittának, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar adjunktusának.

– Négy szimulációs kart kaptunk, ezt fel tudjuk tölteni művérrel, ami másik dimenziót nyújt a gyakorláshoz. Nemcsak imitálják a feladatokat a leendő védőnők és ápolók, hanem valóban vérszerű folyadékkal találkoznak – magyarázta az öt állomás egyikéről az adjunktus.

A lelkes egyetemisták a branüllel és szárnyas tűkkel való szúrást, illetve az infúzióbekötés alapjait is elsajátíthatták, ezek ugyanis hozzátartoznak az alapápoláshoz. Vannak vénázópárnák, melyeket a kezükre csatolnak, így magát a szituációt is megtapasztalják.

– Kaptunk egy szimulációs alfelet, amibe az intramuszkuláris injekciózás végezhető. Anyagot, általában desztillált vizet fecskedezünk bele, de szerencsére akkor is működik, ha csak levegőt szívunk fel. Zöld és piros lámpa jelzi az eredményességet.

Ha zölden világít azt jelenti, hogy nem ért eret, így nyugodtan beadható maga a gyógyszeradag

– mutatott rá az eszközre.

Az oktató elmondása alapján a első év második felében injekciózás technikáján van a legfőbb hangsúly.

– Beszélgetünk a transzfúzióról, annak szövődményeiről, megnézzük a szereléket, ehhez kapcsolódva Serafol kártyával a vércsoportot határozzuk meg. És még a vizeletvizsgálatokról is szó esik, a védőnők esetében ugyanis a terhesgondozás egyik fő eleme ez – részletezte.

A két említett szakon jelenleg negyvennégyen tanulnak.

– A felvételi adatok szerint úgy látom, hogy szeptembertől újabb védőnő és ápoló szakos hallgatókat köszönthetünk Szolnokon – emelte ki Hanuferné dr. Horváth Brigitta.

Fotó: Nagy Balázs

Öt állomáson különféle eszközöket próbálhattak ki

A demonstrációs teremben sürgőlődő leendő ápolók és védőnők serényen próbálgatták a különféle eszközöket.

– Előny, hogy kialakítottak nekünk és természetesen a következő évfolyamoknak egy ilyen termet. Emberközelivé teszi a beavatkozásokat, amiket később a kórházban beteg embereken fogunk végezni, begyakorolhatjuk a kézmozdulatokat, technikákat. Sok fejlett demonstrációs eszközt biztosítottak számunkra – számolt be tapasztalatairól Fodor Zita, a Debreceni Egyetem Szolnok Campusának elsőéves diplomás ápoló szakos hallgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában