Horgászat

2022.05.24. 12:35

Egyre felkapottabb a malomzugi holtág

Mind többen pecáznak a tavon, főleg a rendszeres haltelepítésnek köszönhetően.

Kovács Berta

Illusztráció / MW archívum

Illusztráció / MW archívum

Megkedvelték a horgászok a korábban évekig elhanyagolt Malomzugi-Holt-Zagyvát, mióta a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a hasznosítója, és rendszeres telepítéseket végez.

Mint megtudtuk, idén már olyanok is váltottak éves területi engedélyt, akik korábban például Kecskemétről, Gödöllőről napijeggyel látogattak el a vízterületre.

A rendszeres telepítéseknek köszönhetően jók a fogási lehetőségek, a vadregényes környezet, a hasznosító által kialakított horgászhelyek is növelik a holtág vonzerejét.

Olyannyira, hogy már előfordulnak viták is egy-egy horgászhely kapcsán, számolt be róla Donkó Péter titkár. Emellett az ellenőrzések során mind többször fordul elő, hogy engedély nélkül horgászik valaki, és hallani varsázásról is. Ezért fontos lenne, hogy a horgászok jobban segítsék a halőrök munkáját, az észleléskor jelentsék be, ha szabálytalanságot tapasztalnak. Sokan tartanak attól, hogy később egy esetleges eljárás során tanúskodni kell, ezért inkább nem szólnak, de a szervezet mindenkit biztosít arról, hogy a bejelentő végig inkognitóban marad. Kovács Berta

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában