Kritika

2022.05.03. 09:47

Élesen bírálta a jászberényi városvezetés eddigi teljesítményét a Fidesz

Mérlegre tette a városvezetés elmúlt két és fél évben végzett munkáját a helyi Fidesz. Tamás Zoltán frakcióvezető, valamint képviselőtársai (Bohárné Bathó Rozália, Szatmári Anikó és Bódis Béla) hétfő reggeli közös sajtótájékoztatójának aktualitását az önkormányzati ciklus félideje adta.

Illés Anita

Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com

Kritikájukban megfogalmazták többek között, hogy a Közösen Jászberényért Egyesület választási programjában vállalt ígéretek közül nem sok minden teljesült, az ígéreteket nem követték tettek. Ezek közül többet fel is soroltak, így például az ellenzéki városvezetés nem törölte el a kommunális adót, a kis- és középvállalkozások terheinek csökkentése helyett iparűzési adót akart emelni, valamint a költségvetés tervezésében nem követte a kincstári józanságot, észszerűséget. 

Értékelték a botrányos Malom-beruházás körül kialakult helyzetet is, a képviselők szerint az ügyben elhibázott döntéseket hozott a városvezetés. A Fidesz-frakció hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt már tavaly megtette a feljelentést ismeretlen tettes ellen, a per folyamatban van. 

A fejlesztésekkel kapcsolatban hangot adtak annak, hogy az elmúlt két és fél évben jóval kevesebb beruházást valósítottak meg az előző önkormányzati ciklusok időarányos fejlesztéseihez képest. Felmerült többek között a helyi közlekedés, a hulladékszállítás és -kezelés problémája, valamint a galambhelyzet is. Bírálták a költségvetés tervezésének menetét, az információáramlás, az egyeztetés és együttműködés hiányát az önkormányzati döntéshozatal folyamatában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában