Fejlesztés

2022.05.16. 16:36

Folytatódik a művelődési ház korszerűsítése Jászágón

Közel száztízmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a település a TOP Plusz programban a művelődési ház energetikai korszerűsítésére.

Illés Anita

Borbás Zoltán, Mozsár Lászlóné, és Pócs János Fotó: Pesti József

Az önkormányzat célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben önállóvá tegye épületeit, azaz minél kisebb mértékű legyen a költségvetési forrásoktól való függés – fejtette ki Mozsár Lászlóné a beruházás sajtónyilvános projektnyitó rendezvényén

A polgármester hozzátette: a megújuló energiaforrásokat hasznosító technológiák révén a fenntartási, kiadási költségek idővel minimalizálódnak, így a megtakarított pénzt az önkormányzat egyéb fejlesztési célokra fordíthatja. 

Az 1960 óta működő művelődési házban kapott helyet a könyvtár is. Megtudtuk, hogy az épület egy részét korábban már modernizálták. Az elnyert támogatásból pedig folytatódik az intézmény felújítása, a könyvtár oldalán kicserélik az ablakokat és a bejárati ajtót. 

Ezenfelül korszerűsítik a fűtési rendszert az egész épületben és akadálymentesítik az intézményt. 

Pócs János országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: Jászágó folyamatosan gyarapodik, bővítik az óvodát, nincs eladó ház, ami azt jelenti, hogy jó a településen élni.

Az eseményen Borbás Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke örömét fejezte ki, hogy újabb projekt indulhat el. Mint mondta: Jász-Nagykun-Szolnok megyében a TOP Plusz programban eddig mintegy 36 milliárd forint fejlesztési forrásról döntöttek, melyek újabb lehetőségekhez juttatják a településeket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában