Beruházás

2022.05.27. 09:17

Hét lurkó jár a korszerű bölcsődébe Nagyivánon

Az intézménybe a környező településekről is többen jelentkeztek.

Köllő Judit

Fotó: Nagy Balázs

Gyermekzsivajtól hangos immár a minibölcsőde, melyet egy régi, használaton kívüli szolgálati házban alakítottak ki. A beruházás megvalósításához százhúszmillió forintot nyert el az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázat keretében. Bári Ágnes polgármester hírportálunknak elmondta: a bölcsőde máris telt házzal, hét fővel üzemel.

A tetőszerkezet is elkészült, a tetőt napelemmel szerelték fel. Az épüle­tet vizesblokkokkal és fog­lal­koztatószobákkal is ellátták. Az intézménybe a környező településekről is többen jelentkeztek – bízva abban, hogy idővel bekerülhetnek a gyerekek a bölcsődébe. 

Sokan vannak várólistán, például Tiszaörsről is. A jelentkezők abban bíznak, hogy megüresedik egy-egy hely

– fejtette ki Bári Ágnes polgármester. 

– A közétkeztetést a helyi élelmezési intézményből tudjuk megvalósítani. Az ételt ideszállítva könnyen ki tudják osztani a kollégák, hiszen erre alkalmas helyiséget is kialakítottunk az intézményben. Fontos volt számomra az is, hogy megfelelő szakembereket találjunk a bölcsődébe, két kisgyermeknevelőt és egy dajkát is felvehettünk a hét gyerek mellé – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában