Verseny

2022.05.24. 17:25

Ismét minőségi borok kerültek a poharakba Szolnokon

Huszonkilencedik alkalommal rendezte meg borversenyét a Bereczki Máté Gazdakör. A hétvégi szandaszőlősi esemény ismét nemzetközi volt, hiszen határon túlról is érkeztek zsűrizendő nedűk.

Rimóczi Ágnes

Madarász András bora is elnyerte a zsűri tetszését. Az ezt igazoló oklevelet Serfőző Imrétől (középen) és Tálas Lászlótól vehette át a díjazott Fotó: Nagy Balázs

A szokásostól eltérően most nem február utolsó hétvégéjén rendeztük meg a borversenyt. Megvártuk, amíg lecseng a pandémia, most már alkalmas volt az időpont az eseményre – kezdte beszámolójában Serfőző Imre

A gazdakör elnökétől megtudtuk: idén ötvenhat nevezés érkezett a versenyre, elsősorban a Szolnok környéki térségben termelt borokat hozták a gazdák, de akadtak távolabbi nevezők is. 

– A kör tagjai, valamint a meghívott termelők italai mérettek meg a versenyen, négy minta Kárpátaljáról érkezett. Huszonhat fehér-, hét rozé és huszonhárom vörösbort kellett értékelnie a zsűrinknek – számolt be róla az elnök. 

Az esemény szakmailag eredményesen zárult, összesen negyvennégy érmet osztottak ki. 

– Tizenkét arany, tizenkilenc ezüst és tizenhárom bronz minősítést ítélt oda a zsűri, a legjobb borok pedig különdíjban részesültek. A kárpátaljai nedűk is jól szerepeltek: egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet érdemeltek ki – foglalta össze számokban az eseményt Serfőző Imre. 

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő mond beszédet az eseményen Fotó: Nagy Balázs

A Bereczki Máté Gazdakör elnöke hozzátette: bár kétségkívül a borok voltak főszerepben, az esemény a szakmai tapasztalatokon túl kötetlen, jó hangulatú baráti beszélgetéseket tartogatott. A jelenlévőket a szandaszőlősi iskola néhány jelenlegi és volt tanulójának fellépése is szórakoztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában