Öröm

2022.05.30. 13:55

Közösen ünnepelte születésnapját és a gyereknapot a rékasi óvoda

„Utószülinapot” rendeztek a napokban a Zagyva­rékasi Égszínkék Óvodában. A tavalyról pótolt programot egybekötötték az előbbre hozott gyereknapi rendezvénnyel egy nagyszabású partit szervezve, ahová meghívták a kicsik családtagjait, sőt leendő óvodásokat is.

Kovács Berta

Beküldött fotó

A rékasi óvodában is hagyomány, hogy május végén megünneplik a gyermeknapot. Szerencsére ennek a járványhelyzet sem állt útjában.

Az idei rendezvény azonban ennél többről is szólt: egyúttal megtartották az intézmény huszadik születésnapját is.

Mint Baloghné Lakatos Márta intézményvezető kifejtette, az évfordulóról ősszel szerettek volna megemlékezni, ám a koronavírus-járvány közbeszólt, így el kellett halasztaniuk. A jeles napi programot úgy állították össze, hogy délelőtt az évfordulóról emlékeztek meg, melyre a gyerekek verssel, énekkel, kis táncos műsorral is készültek, az intézményt pedig látványosan feldíszítették.

Nem maradhatott el a születésnapi torta sem, mely igen látványosra sikeredett, a gyerekek pedig közösen fújták el a gyertyákat. A kicsikhez fellépőt is hívtak: Gregus Anikó előadóművész szórakoztatta közönségét. Délután pedig a meghirdetett családi napra a hozzátartozókat is várták.

Az óvodavezető elmondta, a családok már nagyon vágytak a közös programokra, nagyon sokan elmentek a programra, megtelt az udvar.

Idén ez volt az első ilyen nagyszabású összejövetel, ahol beszélgethettek, ismerkedhettek a szülőkkel, hiszen sokáig a járvány miatt lényegében kizárólag interneten keresztül tartották velük a kapcsolatot.

Az udvaron célba dobálástól kezdve a halászatig különféle ügyességi játékok várták a vállalkozókedvűeket, lehetett barkácsolni, sőt, trambulint is felállítottak.

Az újszászi rendőrőrs jóvoltából egy valódi rendőrautóba is beülhettek a gyerekek, megismerkedhettek az egyenruhások munkájával, a szolgálat során használt eszközeikkel. Találkozhattak igazi rendőrökkel, illetve megismerhették a munkájukhoz használt eszközöket.

A visszajelzések is azt mutatják, a program nagy sikert aratott. Hasonló nagyszabású családi napot ősszel is szeretnének tartani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában