Választás

2022.05.20. 19:59

Lakossági fórumon mutatkozott be a szolnoki képviselőjelölt

Kiemelt fontosságúnak tartja a közösségépítést Menkó Gyula, aki az időközi önkormányzati voksoláson a kormánypártok támogatásával indul a Pletykafaluban.

Molnár-Révész Erika

Menkó Gyula (középen) a Fidesz-KDNP támogatásával indul a választáson Fotó: Nagy Balázs

A Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületében tartott lakossági fórumot péntek délután Szalay Ferenc polgármester, a Fidesz választókerületi elnöke.

Az esemény témája a június 26-i időközi önkormányzati választás volt, a fórumon bemutatkozott Menkó Gyula, a Pletykafalu Közössége Egyesület jelöltje, aki a Fidesz-KDNP támogatásával indul Szolnok négyes számú választókerületének képviselői helyéért.

Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert februárban egészségügyi okokra hivatkozva lemondott mandátumáról a Demokratikus Koalíció képviselője, dr. Fajcsák Károly. Így képviselet nélkül maradt az a körzet, amely többek között a Bajcsy-Zsilinszky, a Véső, és a Jósika út környékét, illetve a Pletykafalut jelenti.

Szalay Ferenc szerint Menkó Gyula, a Pletykafalu Közössége Egyesület elnökeként már nagyon sokat tett a városrészért, ezért is ideális jelölt.

Mi, a Fidesz azt tudjuk mondani, hogy az a párt, amely most ötödször alakít kormányt, amely negyedszer nyerte meg kétharmados többséggel a választásokat és vívta ki a választópolgárok bizalmát, abban bízik, hogy megfelelően képviselné a Pletykafalut, a választókörzetet és a Fidesz segítségével pedig az egész város érdekében tudna dolgozni

– hangsúlyozta.

A fórumon dr. Kállai Mária a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője is felszólalt.

Annak a közösségnek, ahol képviselőt választanak az a legfontosabb, hogy egy olyan ember képviselje, akinek a gondolatvilága találkozik az ott élőkével, és bele tudja magát helyezni abba az országos irányba is, ahol most vagyunk

– mondta.

Menkó Gyula képviselőjelölt bemutatkozójában arról beszélt, hogy a Pletykafaluban nőtt fel, és 2019-től 2020- ig ott is élt.

– Amikor 2019-ben odaköltöztünk úgy éreztem, hogy gazdátlan a Pletykafalu, nincs aki összefogja a közösséget. Elkezdtük szervezkedni, az embereknek pedig tetszett az, hogy szólunk hozzájuk, figyelünk rájuk, programokat szervezünk, és egyre jobban közösséggé kovácsolódtunk.

– 2020-ban tudtuk megalapítani az egyesületünket, ekkor már komoly igény volt az ott élőktől, és ma már azt merem mondani, hogy egy remek döntés volt, mert több, mint nyolcmillió forintot nyertünk pályázatok segítségével egy éven belül, és ebből számtalan programot tudtunk megvalósítani –mondta a jelölt.

Az eseményen igényként felmerült a parkolók számának bővítése is a vasútállomás mellett.

Szalay Ferenc polgármester azt válaszolta, hogy egy kétszáz férőhelyes parkoló építéséről döntött a MÁV a Posta mögötti területen. Bejelentette, hogy Kolozsvári híd felújításhoz már rendelkezésre áll a szükséges pénzügyi forrás. A fórumon egyebek mellett szó volt még a Jósika út környékének állapotáról, illetve a Véső úti Sporttelep további fejlesztéséről is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában