Képviselő-testületi ülés

2022.05.30. 18:17

Nem fogadták el Jászberény 2021-es zárszámadását

Továbbra sincs elfogadott zárszámadása a Jászság fővárosának.

Harmadszorra sem tudták elfogadni Jászberény 2021-es zárszámadását Fotó: Pesti József

A hétfőre összehívott rendkívüli ülésen a képviselők immár harmadszor futottak neki, hogy jóváhagyják az önkormányzat előző évi pénzügyi elszámolásáról szóló rendeletét.

Mint arról beszámoltunk: a májusi soros tanácskozáson a testület nem fogadta el a zárszámadást, majd az elmúlt héten tartott rendkívüli ülést határozatképtelenség miatt berekesztették, így akkor nem került sor az előterjesztés ismételt megtárgyalására. Május 30-án tizennégy fővel határozatképes volt a testület, ezúttal egy képviselő maradt távol.

A Fidesz-frakció a Malom-ügyben hozott polgármesteri döntések miatt korábban felvetette, hogy csak bizonyos feltételek mellett támogatják a zárszámadást. A költségvetési pénzösszegek átcsoportosítására vonatkozó javaslatuk a hétfői rendkívüli ülésen napirendre került.

A Fidesz-frakció három tagjával a napokban egyeztettünk arról a három javaslatról, amelyet naprendire kívántak venni. Ennek eredményeként elfogadtuk a polgármesteri hatáskör korlátozását, a Fidesz pedig azt ígérte, hogy támogatja a zárszámadást

– vezette fel az előterjesztést Budai Lóránt polgármester, majd a képviselők többsége megszavazta, hogy a polgármester maximum 50 millió forint összeghatárig csoportosíthat át kiemelt előirányzatokat a költségvetésben.

A zárszámadás hosszas, politikai csatározásoktól sem mentes vitájában a kormánypárti képviselők szóvá tették, hogy a polgármester nem egyeztetett a testülettel többek között a Malom-projekt 800 milliós támogatásának visszafizetéséről.

Tamás Zoltán kormánypárti frakcióvezető szerint a polgármesternek le kellene mondania. Éles viták tarkították az ülést Fotó: Pesti József

Dr. Szabó Tamás ajánlatot tett: a zárszámadás elfogadásához szükséges nyolc szavazatból a nyolcadikat megadja a Fidesz, a hiányzó hetediket pedig szerezze meg a polgármester.

Dobrán Gyula (Mi Hazánk) és Dr. Gedei József (DK) bejelentette, hogy nem szavazza meg a zárszámadást.

Amennyiben a polgármester nem tudja biztosítani a többséget a zárszámadáshoz, akkor mondjon le

– jelentette ki Tamás Zoltán.

Balogh Béla alpolgármester megjegyezte: szakmai és jogi kifogás nem érkezett, ezért a rendelet elutasítása értelmetlen erőfitogtatás, játék a város működésével. Végül a név szerinti szavazás során a Közösen Jászberényért Egyesület hat és a Fidesz egyik képviselője igennel, a Fidesz-frakció öt tagja tartózkodott, míg a DK és a Mi Hazánk képviselője nemmel voksolt. Így hiányzott a zárszámadás elfogadásához szükséges minősített többség.

Mivel határidőre (május 31.) nem hagyták jóvá, ez azt jelenti, hogy a városnak járó egyes állami normatív támogatásokat felfüggeszthetik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában