Festmény

2022.05.15. 19:55

Szent István életének mozzanatait jelenítette meg Viski András Tiszajenőn

Látványos és hatalmas falfestménnyel gazdagodott a Szent István Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda ebédlője. A monumentális alkotással egy Tiszafüreden született, de Győrben élő képzőművész, Viski András ajándékozta meg az egyházi fenntartású intézményt. Az alkotó nemcsak festő-, hanem szobrászművész is, aki tavaly már egy szoborral is megörvendeztette az iskolát.

Kovács Berta

Virág József polgármester (balra) és Vágó Béla, a Szent István Római Katolikus Általános Iskola igazgatója az ebédlőben található alkotás előtt Fotó: Mészáros János

Viski András tavaly egy, a névadót ábrázoló műmárvány szobrot készített az iskolának. Az intézménynél régóta szerettek volna felállítani egy Szent Istvánt ábrázoló alkotást, ám túl magas árajánlatokat kaptak, semhogy azt meg tudták volna fizetni. Virág József polgármester azonban latba vetette baráti kapcsolatait, a Tiszafüredről elszármazott művész pedig vállalkozott a feladatra, annál is inkább, mivel máig kötődik e vidékhez, a történelmi, vallási témák pedig egyébként is közel állnak hozzá. 

Az említett szobor avatóünnepségét az elmúlt év májusában tartották, és az akkori rendezvényen Viski András tett is egy felajánlást: vállalta, hogy történelmi, vallási témában készít az iskola számára egy festményt is. 

Tavalyi látogatásakor Viski Andrást annyira megfogta az itteni légkör, az emberek szeretete, hogy emiatt döntött a felajánlásról

– idézte fel Virág József. 

– Kezdetben még képlékeny volt, hogy mit ábrázoljon és hová kerüljön, végül Vágó Béla iskolaigazgató azt javasolta, hogy az ebédlő falára készüljön alkotás. A tavaszi szünet tűnt a legkedvezőbb időszaknak a nagy mű elkészítésére, hiszen ilyenkor nincs nyüzsgés az étkezdében, és a művésznek is sikerült ezekben a napokban időt szakítania a jenői kiruccanáshoz. Hat nap alatt készült el a helyiséget ékesítő, hatszor kétméteres falfestmény, mely voltaképp három jelenetből tevődik össze. Bal oldalon Vajk megkeresztelését örökítette meg, a középső, legnagyobb képen a koronázás elevenedik meg, jobb oldalon pedig Szent István látható uralkodói trónján ülve. Bár az alkotás hivatalos átadója még hátravan, a gyerekek és az iskolai személyzet mellett már többeknek volt alkalma megtekinteni. Rendeztek ugyanis az iskolában egy támogatói bált, ott a szülők, vendégek láthatták Viski András keze munkáját.

A Tiszafüredről elszármazott művész máig kötődik e vidékhez

Jeles évfordulón avatják a Szent István-képetIdén lesz tíz esztendeje, hogy a tiszajenői iskola egyházi fenntartásba került. Az évfordulóról nagyszabású rendezvénnyel szeretnének megemlékezni május 30-án. A programok egyikeként tartják meg a falfestmény hivatalos avatóját is, mivel az gyakorlatilag a jeles évforduló alkalmából készült.

A polgármester elmondta: a rendezvényre természetesen az alkotót is meghívták, bár az még bizonytalan, hogy számos megbízatása mellett tud-e időt szakítani rá, hogy ismét ellátogasson Tiszajenőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában