Patthelyzet

2022.05.12. 11:25

Továbbra is áll a tiszapüspöki iskola felújítása

Tavaly szeptemberben és tavalyelőtt is csúszott a jelenléti oktatás megkezdése Tiszapüspökiben, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) fenntartásában működő iskolában az épület elhúzódó felújítási munkálatai miatt. Mint azt korábban megírtuk, már több mint egy éve át kellett volna adni a teljesen felújított épületet a tornateremmel együtt, de ez még mindig nem történt meg. Bár a tanítás zajlik, az épületben még akadnak hiányosságok, a tornaterem pedig továbbra is félig lebontva, torzóként áll az iskolaudvaron.

Molnár-Révész Erika

Czeglédi Mihály, az iskola igazgatója korábban megmutatta hírportálunknak a tornateremet. Az épület állapota jelenleg is ugyanilyen Fotó: Mészáros János

Fotó: Mészáros János

– Körülbelül hét hónapja nem halad sehová az építkezés a kivitelező és a fenntartó jogvitája miatt. Az orvosi szoba, illetve a tornaterem kiszolgáló helységei félig kész állapotban vannak, a tornaterem pedig továbbra is tető nélkül, torzó formájában áll. Hiába kerítették el szalagokkal, bármikor történhet ott baleset – számolt be a jelenlegi helyzetről Bander József polgármester.  

– A megállapodás arról szólt, hogy a kivitelezőnek be kell fejeznie a pótmunkákat, melyek tudomásom szerint harmincmillió forintos értékben várnak kifizetésre az ORÖ részéről.

Róka fogta csuka helyzet, mert a kivitelező azt mondja, nem végzem el a munkát, mert nem fizetted ki, az ORÖ pedig azt, hogy nem fizetlek ki, mert nem vagyok biztos benne, hogy elvégzed a munkát.

– Közben a településen bosszankodnak. Az önkormányzat mosakodhatna, hogy nem a mi ügyünk, de ez nem igaz, mert a lakosság rajtunk kéri számon a késlekedést. Hiába működött jól tíz éven keresztül az iskola, azt kérdezik, miért adtuk át a működtetést az Országos Roma Önkormányzatnak annak idején –  folytatta a településvezető. 

Szeretnénk, ha egy olyan fenntartó működtetné tovább az általános iskolát, aki el tudja végezni a feladatot, kellőképpen együttműködik az önkormányzattal, valamint megoldást talál a tornaterem kérdésére, ami nagyon fontos lenne nem csak az intézmény, hanem a település számára is

– hangsúlyozta a polgármester. Mint elmondta, már érdeklődtek a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál és a katolikus egyháznál is. 

– Mi nem akarjuk eldönteni hogy ki hibázott. A jogvita zajlik, derüljön ki az igazság. Amit nem tudunk elfogadni az az, hogy ennek a végeláthatatlannak tűnő ügynek az ideje alatt semmi nem történik az iskolával.

Abban látom a megoldást, ha elvennénk a roma önkormányzattól a fenntartás jogát, és odaadnánk annak, aki fel tudja vállalni, lehetőség szerint meg is kapja hozzá a kellő támogatást, amelyből be lehetne fejezni az iskola felújítását és rendbe lehetne hozni a tornatermet

– osztotta meg az önkormányzat elképzeléseit.

A polgármester aggódik, mert hamarosan itt a tanév vége, és ezzel együtt közeledik az új is, melyet úgy tűnik, ugyanilyen körülmények között kezd majd el az odajáró száznegyven gyermek. Emellett míg állnak a munkálatok, az épületek is folyamatosan amortizálódnak, ami további pluszköltségeket jelent majd. 

Az ügyben megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Hatósági és Oktatási Osztályát, valamint az Országos Roma Önkormányzatot is, de eddig nem érkezett válasz. 

Előre nem látott hiba és viták miatt csúsztak a munkák

Tiszapüspöki iskolájának tornaterme társadalmi munkában épült még 1977- ben. Mint az a munkálatok során kiderült, több falában nincs merevítő, annyira rossz állapotban van, hogy balesetveszélyessé nyilvánították. Az Országos Roma Önkormányzat 2012 óta működteti az iskolát, a felújításra 2020 tavaszán nyert mintegy háromszázmillió forint pályázati forrást, melyet több mint százmillió forinttal egészített ki a Belügyminisztérium. Korábban mind az ORÖ, mind a kivitelező nyilatkozott hírportálunknak, míg előbbi szerint a kivitelező gyakran megcsúszott a munkákkal, számos esetben pedig hibásan teljesített, a kivitelező szerint viszont a tervek és az engedélyek, valamint a munkákért járó kifizetések késtek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában