Jászkunság

2022.05.21. 11:25

Zágrábot is meghódították a sportegyesület táncosai

Óriási sikerrel tért haza a zágrábi Európa-bajnokságról a napokban a Dalma Dance Club. A sportegyesület táncosai több kategóriában is érmes helyen végeztek.

Hartai Gergely

Fotó: Kiss János

– A nemzetközi és a magyar szövetségtől kaptuk meg a jogot a kvalifikációra, amely március 18-án Szolnokon és április 23-án Tiszafüreden volt. Utoljára nemzetközi versenyen 2019-ben voltunk szintén Horvátországban és Szerbiában – tájékoztatta hírportálunkat a Dalma Dance Club elnöke. 

Győrfi Dalma elmondta, nagyon jó dopping volt a csoportoknak a versenyzés, a nemzetközi viszonylatban elért szép eredmények visszaigazolták a kemény munkát.

A csapatok az elmúlt két hónapban gőzerővel készültek az eseményre. 

– Sok támogatóra volt szükségünk, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, mert drága a nevezési díj. Új ruhák, új eszközök kellettek. A kvalifikáció után 68 diákunk jutott ki a zágrábi International Európa-bajnokságra. Harmincnyolc országból több mint hétezer nevező érkezett a négy napos zágrábi versenyre – tudtuk meg.

– Nagy izgalommal indultunk útnak, összesen százhatvanöten. A határnál egy kis izgalom után megérkeztünk a verseny helyszínére, ahol kezdetét vette a nagyszabású megmérettetés. Versenyzőink nagyon jó formában voltak, a szülői gárda pedig forró hangulatban szurkolta végig a pénteki napot. A versenynap végén elfoglaltuk a szállásunkat, majd folytattuk tovább a versenyzést. Ugyanakkor még egy kis városnézésre is jutott idő – folytatta Győrfi Dalma, aki köszönetet mondott a táncosoknak a pazar vendégszereplésért.

Hozzátette, a szombati versenynapon délután fél ötkor lépett színpadra az utolsó csoportjuk. 

Köszönet illeti a felkészítő edzőink, Szekeres Andrea, Juhász Réka Mészáros Judit, és Sárai Kitti tanárok, valamint iskolánk vezetőjének munkáját. A szülők és a sok önzetlen támogató nélkül a szép szereplés nem jöhetett volna létre – fogalmazott zárszavában az elnök.

Az Európa-bajnokok listája, eredmények

Szolnoki Black Diamond válogatott mazsorett és tánccsoport: három aranyérem mazsorett, show dance és pom-pom kategóriában.

Szolnoki Little kids csoport: egy aranyérem pom-pom, és egy ezüstérem show dance kategóriában.

Szolnoki Junior Group: két aranyérem show dance és pom-pom kategóriában.

Törökszentmiklósi csoport: két arany show dance és disco dance kategóriában.

Mezőtúri csoport: mazsorett egy és két botos kategóriában egy ezüstérem és egy negyedik helyezés.

Abonyi csoport: két aranyérem mazsorett kategóriákban.

Tápiószentmártoni csoport: aranyérem disco dance kategóriában.

Varga Vivien open kategóriában 3. helyezést, Tömösvári Dominik open kategóriában 3. helyezést, Gácsi Éva mazsorett 1-2 botos szólóban két aranyérmet hozott. Pásztor Szonja aranyérmet szerzett mazsorett kategóriában. Ianoska Izabella  – legfiatalabb versenyzőként – két aranyérmet kapott. Faragó Dóra ezüstérmet szerzett.

Dér Gréti Hungarikum produkciója lenyűgözte a közönséget. Varga Bianka egy nagyon erős mezőnyben sajnos dobogóra nem állhatott, de könnyeket csalt a közönség szemébe gyönyörű produkciójával. A Kun Anna–Sándor Kamilla–Nagy Petra trió szinten arannyal tért haza. Kovács Kira és Győri Petra duója páros bronzérmet szerzett. 

Szolnokról három csoport jutott ki egy korosztályban és mindhárom csoport Európa-bajnok lett. 

Fotó: Kiss János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában